December 6-án debütál a Centrál Színházban Lucy Prebble 2012-ben a legjobb drámának járó kritikusok díjával elismert kortárs darabja, a Mellékhatás című produkciót Horgas Ádám rendezi.

“A Mellékhatás története egy felkavaró vitaindító arról, hogy az egészségügy mennyire veszítette el a legősibb segítségnyújtás gesztusát. A gyógyszeripari kísérletek szélsőséges szituációi nem csak a morált, hanem a szenvedélyes szerelmet is próbára teszik” – fogalmazott Horgas Ádám, aki egyben az előadás látványtervezője is.

Connie és Tristan arra vállalkoznak, hogy némi díjazás fejében részt vesznek egy antidepresszáns tesztelésében. Már az első napokban izzik közöttük a levegő, de gyötri őket a kétely, hogy bontakozó szerelmük valódi vonzalom-e, vagy csak a kísérleti pirula mellékhatása. Az sem ismert, hogy melyikük kap esetleg placebót és melyikük valódi gyógyszert. A helyzetet bonyolítja, hogy a vizsgálatot a zárkózott és labilis pszichiáternő, Lorna James vezeti, aki nem hiszi, hogy a depresszió pusztán tablettákkal gyógyítható lenne. Főnöke, Toby viszont azt vallja, hogy minden kémiai folyamatok eredménye bennünk, és a megfelelő összetételű gyógyszerrel minden gyógyítható.

A lebilincselően izgalmas és elgondolkodtató darab a tudományos objektivitást állítja szembe a szív rejtelmeivel, a száraz adatokat érzelmeink kiismerhetetlenségével. Arra keresi a választ, hogy mit tehet értünk az orvostudomány, és hol vannak a beavatkozás határai?

Az előadásban Connie-t Gáspárfalvi Dorka, Tristant Fehér Tibor folmája meg, a pszicgiáternő szerepében Botos Éva, míg főnökét Mertz Tibor alakítja. A látványvilágért Horgas Ádám, a jelmezekért Bujdosó Nóra fele.

Kiemelt kép: Gáspárfalvi Dorka (Fotó: Centrál Színház)