Nem túlzás azt állítani, hogy a Legénybúcsú című komédia a Játékszín egyik legsikeresebb előadása, immáron több mint 150 alkalommal láthatták a nézők, most pedig érkezik a folytatás: a szintén Szente Vajk jegyezte Aranylakodalom című darab olvasópróbáját hétfőn tartották. A szerző ismét színpadra lép majd a produkcióban, amellett, hogy a rendezői feladatokat is magára vállalta.

Legénybúcsú egyfajta próba volt részemről. Kíváncsi voltam, milyen egy magyar, kortárs, prózai vígjáték fogadtatása. Abban biztos voltam, hogy van helye a színpadon, mert a színház sokféle. És nem tagadhatjuk le, hogy zenés darabok mellett a legkeresettebbek a szórakoztató produkciók. A Legénybúcsú azonban azért is nagyon sikeres, mert ha szigorúan veszem, az elmúlt nyolcvan évben alig születtek vígjátékok itthon. A magyar polgári vígjáték az 1920-as ’30-as években volt a csúcson, sőt akkora sikere volt, hogy a legjobb színdarabokat le is forgatták” – fogalmaz a Jászai Mari-díjas alkotó.

Most ismét a korábban megismert szereplők körül forog majd a cselekmény, ám Alex (Szente Vajk) és Simon (Nagy Sándor) újabb kalandjai önálló történetként is működnek, nem szükséges hozzá látni az előzményeket. A két főszereplőhöz csatlakozik majd Szerednyey Béla / Csonka András és Náray Erika, továbbá színpadra lép Gáspár Kata, Szirtes Balázs, Barabás Kiss Zoltán, Kovács Gyopár és Kovács Panka, a Játékszínbe visszatérő Gubik Petra, valamint a most debütáló Bánovits Vivianne, Kárpáti Rebeka és Nyári Dia.

Ahogy Bank Tamás, a Játékszín igazgatója is hangsúlyozta az első próbán, hazai szerző tollából még nem született folytatásos színpadi vígjáték Magyarországon, amelyet a műfaj – farce – sajátosságai is nehezítenek: „…megvannak törvényei, a stílusa és szerkezete, amit követni kell. Játék tekintetében viszont az a fontos, hogy nagyon egyszerű és őszinte színészetet mutassunk – ettől lesz igazán szellemes” – emelte ki Szente Vajk. Így még inkább biztosak lehetünk abban, hogy a szokottnál is nagyobb várakozás fogja megelőzni az április 1-i premiert, amelynek díszlet- és jelmeztervezője Kovács Yvette Alida lesz.

Kiemelt kép: Pillanatkép az Aranylakodalom olvasópróbájáról (Fotó: Juhász G. Tamás)