Március 7-én debütál a Petőfi Sándor egyetlen, kevéssé ismert regényéből készül, és színpadi változatban először látható zenés thriller, A hóhér kötele az Újszínházban. A produkciót a teátrum művészeti vezetője, Pataki András állítja színpadra.
„Ez a mű jó értelemben ponyvaregény, szórakoztató, fordulatos és borzongató is egyben, nem véletlenül került a színlapra a zenés thriller megjelölés. Leginkább az amerikai thrillerekre emlékeztet, borzongásban nem lesz hiány” – fogalmaz a rendező. „Petőfi művének ugyanakkor kétségtelenül van irodalmi értéke, amely a mában is izgalmas felfedezésre csábítja az olvasót-nézőt. Van értékes üzenete is számunkra, s ez nem más, mint az értelmetlen bosszú és a haragtartás kritikája. A jó és a rossz küzdelme adja a történet drámaiságát, s ez teremtett alapot ahhoz is, hogy színpadra ültessük, Katona Imre készítette a remek adaptációt.”
Petőfi Sándor egyetlen „gót” művéből készült színpadi változat bemutatása már önmagában is kuriózumnak számít, de a most készülő adaptáció más csemegéket is tartogat azoknak, akik meg akarják ismerni Petőfinek ezt az oldalát: egyszerre korhű és modern, Szarka Gyula zenéje pedig különleges atmoszférát teremt a nem mindennapi előadáshoz.
„Aki ismeri Szarka Gyula zenei világát, bizonyosan szeretni fogja azt a több ponton fekete humorral is átszőtt atmoszférát, amit nem mindennapi musicalünkben felkínál. Jómagam, rendezőként egy sajátos időutazásra hívom a nézőt, a 21. és a 19. század között. Ehhez a mozi vizualitását hívtam segítségül, az előadást át- meg átszövik a filmes hatások. Kamerák, vetítés segítségével lépünk ide-oda az időben” – mondta el a rendező.
A látvány Hatvani Balázs munkája, a fénytervező Madarász János. A korhű jelmezeket Vesztergombi Anikó tervezte. A zenei munkatárs Fernbauer Péter. A főbb szerepekben Papp Attila, Kazári András, Bátyai Éva és Oláh Tánia látható.
Kiemelt kép: Jelenet az előadásból (Fotó: Újszínház)