Március 2-án a CEU épülete ad majd otthont az első Free Pitchnek, a kezdeményezés célja, hogy a zenész színházrendező osztály hét hallgatója, Bagossy Júlia, Bezerédi Bendegúz, Csehi Rebeka, Csík Barnabás, Gálhidy Sára, Nyári Ádám és Sahin-Tóth Sára bemutassa júliusra tervezett diploma-előadásának kreatív koncepcióját, a témát, a szereposztást, a díszlet- és jelmezterveket, a költségvetést.

Az egyes előadások Freeszfe által biztosított költségkerete 400.000 Ft, melynek egy részét a januárban megrendezett támogatói borkóstoló bevételéből finanszírozzák, másik részét saját forrásból. A szervezők azért rendezik meg a fórumot, hogy a pályakezdő alkotók támogatókra találjanak, hogy az előadások a lehető legjobb körülmények között készülhessenek el. Várják a színházi szakembereket és a színházat szerető nézőket, a mecénásokat és a drukkereket. Abban bíznak, hogy ha egy-egy előadás terve elnyeri tetszésüket, akár pár ezer forinttal is támogathatják a hallgatók terveit. Minden támogatás fontos, ám szeretettel várják azokat is, akik egyszerűen csak kíváncsiak arra, hogy milyen előadások fognak születni.

Az osztály még az SZFE-n kezdte meg tanulmányait, majd a modellváltás után részt vettek a Freeszfe magalapításában. Diplomájukat a salzburgi Mozarteum egyetemen fogják megkapni. Az osztályvezetők Ascher Tamás és Forgács Péter.