Február 21-én debütál a Budapesti Operettszínház legújabb bemutatója, Kálmán Imre, Julius Brammer és Alfred Grünwald A cirkuszhercegnő című darabját Homonnay Zsolt rendezésében láthatják majd a nézők. Az előadás hármas szereposztásban készül, így február 22-én és 23-án is premiert ünnepel a teátrum.

A színház alkotócsapata már 2023-ban elkezdte az előadás előkészítését: a szövegkönyvet letisztították, a kottaanyagot pedig egységesítették. A rendezői koncepció alapját az egyénnek a személyes és kollektív magánnyal való küzdelme képezi, a menekülés az őszinte, nyílt, emberi kapcsolatoktól, a társas érintkezések alkalmával felöltött álarc, valamint a felismerés képessége, hogy az emberek képesek levetkőzni eddig játszott szerepüket. Az előadás reális térben játszódik, amellyel az alkotócsapat célja, hogy a díszletet 21. századivá tegyék. Ennek egyik eszköze a színház hatalmas LED-fala, amely modernné és meghökkentővé teszi a színpadképet.

A produkcióban szerepet kaptak a Színház- és Filmművészeti Egyetem növendékei is. Emellett Kiss-Balbinat Ádám hegedűművész, népzenész is fellép az előadásban. A produkció a Fővárosi Nagycirkusszal együttműködésben készült.

A darabban többek között Kiss Diána, Lévai Enikő, Bordás Barbara, Sándor Péter, Laki Péter, Papp Balázs, Dolhai Attila, Kiss Zoltán, Langer Soma, Bojtos Luca, Széles Flóra, Rácz-Almási Vivien, Erdős Attila, Dénes Viktor és Tassonyi Balázs játszik.

Kiemelt kép: Az alkotócsapat (Fotó: Janus Erika)