Január 31-én debütál Hamvas Béla legendás, sokak szerint imakönyvnek tartott műve, A bor filozófiája a Magyar Színházban. A különleges előadás főszerepében Szatmári Attila lép színpadra, a produkció rendezője Korda Bonifác.

Hamvas Béla, a 20. század egyik legjelentősebb magyar gondolkodója, írója és filozófusa, A bor filozófiájában egyedülálló módon ötvözi a bor szeretetét az élet nagy kérdéseinek megértésével. Műve nem pusztán egy esszé a borokról, hanem az emberi létezés mélységeibe vezető útmutató – játékos és derűs, mégis elgondolkodtató szöveg, amely a kultúra, a hit, a közösség és az egyén kapcsolatát járja körül. Olyan, akár egy pohár zamatos bor: első kortyra is élvezhető, de igazi gazdagságát azoknak tárja fel, akik képesek időt szánni az ízek rétegeinek felfedezésére.

A most bemutatásra kerülő színházi adaptáció különlegessége, hogy nemcsak A bor filozófiája, hanem Hamvas másik monumentális művéből, a Karneválból is merít. A Karnevál maga az élet „nagytükre”, egy tarka forgatag, amelyben humorral, derűvel és filozófiai mélységgel tárulnak fel létezésünk sokrétűségei. Az előadás a két mű közötti párbeszédet kelti életre, miközben a nézőket egy intellektuális és érzelmi kalandra invitálja.

A január végi premier a Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadra érkezik, a produkcióban Szatmári Attila mellett Kosznovszky Márton és Varga Szilvia is feltűnik majd.

Kiemelt kép: Szatmári Attila (Fotó: Kovács Milán)