November 9-én immár hetedik alkalommal rendezik meg a Klipszemlét az Akvárium Klubban. A legtöbb, azaz négy jelölést Azariah kapta, őt követi három jelöléssel a Carson Coma, majd két-két jelöléssel Dzsúdló és Lil Frakk. A Klipszemle közönségének az itthon elérhető legmagasabb minőségű vetítési technikával, szélesvásznon mutatják majd be a legjobb videoklipeket.

A Magyar Klipszemle 2015 óta az egyik legfontosabb zeneipari háttérrendezvény, idei fókuszában a hip-hop áll, ehhez mérten érkeznek a kerekasztal-beszélgetések résztvevői és a fellépők is.

Azariaht négy kategóriában jelölték: legjobb animáció, a Kaotikus egy ház! című dal klipjével, a Papa és a Heaven a legjobb operatőri munka, a Szosziazi pedig a legjobb sztiló kategóriában szerepel a shortlisten. A Carson Coma Feldobom a követ című dala a legjobb operatőri munkák között szerepel, a Nehéz dal/A zámori meló a legjobb performansz, a Hagyjál, lomtalanítok! a legjobb styling/jelmez kategóriában versenyez. Két-két jelölése van Lik Frakknak és Dzsúdlónak is.

Több mint 450 nevezett videóból került ki a 92 klip, amelyeket az Akváriumban is levetítenek majd, ezek közül két klip ezúton debütál a nagyközönség előtt és három versenyen kívüli alkotás premiervetítésére is sor kerül.

A díjátadó műsorvezetői Miller Dávid és Co Lee lesznek, ők hirdetik majd ki a tizenkilenc kategória nyerteseit. A hagyományos szakmai elismerések mellett díjazzák majd a legjobb AI videót és a táncra is külön figyelmet fordítanak.

A zsűri tagjai között szerepel Pálffy András, a Budapest Park alapító-igazgatója, Sánta Balázs a MOME oktatója, Zámbó Anna a Republic Group tartalomigazgatója, Nagy Marcell operatőr, Fekete Xénia reklámfilmrendező, Sivák Zsófia fotós, Bar Soma, a Grand Brush kreatív igazgatója és Kersner Máté a Telex újságírója.

Az elmúlt évekkel ellentétben, november 9-én már 13 órakor megkezdődik a vetítés és hat órán keresztül tart majd az Akvárium NagyHalljában. A szemlét kísérik majd koncertek és kerekasztal-beszélgetések, a gála után pedig több helyszínen dj-k szórakoztatják az érdeklődőket.