Éri Péter emlékének ajánlja november 11-i koncertjét a Muzsikás együttes a Fonó Budai Zeneházban. A Kossuth-, Liszt- és Martin György-díjas Éri Péter, az együttes tagja október 15-én hunyt el, az előre meghirdetett koncert napján töltötte volna be a 70. életévét. Az eseményen közreműködik az Erdőfű, amelynek alapító tagjai Éri Péter gyermekei, Éri Katalin és Éri Márton, továbbá fellép Kacsó Hanga (ének) és Fülei Balázs (zongora), valamint természetesen az 50 éves Muzsikás együttes tagjai: Sipos Mihály (hegedű), Hamar Dániel (bőgő) és Porteleki László (hegedű), közreműködik Mester László (kontra).
Éri Péter 1953-ban született Budapesten, Borbély Jolán néprajzkutató fiaként és Martin György táncfolklorista, népzenekutató nevelt gyermekeként. Már gyermekkorában bekapcsolódott a néptánc és népzene világába; pályafutását mindvégig meghatározta a magyar néptánc, a népzene és a néprajztudományok iránti érdeklődés és szeretet. A táncházmozgalom meghatározó személyisége: 1975-től 1978-ig a Sebő együttes nagybőgőse és a Muzsikás rendszeres vendégzenésze volt, majd 1978-ban ez utóbbi együttes tagjává vált. Brácsán, kontrán, különböző furulyákon és mandolinon zenélt, énekelt. 1995-ben vette át a Muzsikás együttessel a Liszt-díjat, 1999-ben pedig a Kossuth-díjat a magyar hagyományos népzene hazai és nemzetközi népszerűsítésében végzett művészi munkásságáért. 2023 augusztusában kiemelkedő népművészeti munkássága elismeréseként Éri Péter Martin György-díjat kapott.
Kiemelt kép: Éri Péter (Fotó: Ficsor Márton)