Erdélyi Gábor Festészet az éleken című alkotássorozatával, Marosi Eszter pedig Alapozó című művészeti foglalkoztatókönyv-sorozatának második részével nyerte el idén a Hungarian Art & Business díját.
A 2023-ban az MBH Bank Művészeti Alapítvány által alapított HAB-díjat azzal a hagyományteremtő céllal hívták életre, hogy évről évre támogatást nyújtson egy kiemelkedő kortárs művész alkotói munkájához, valamint az immár másodjára meghirdetett kutatói kategória részeként támogasson egy művészetelméleti vagy művészetközvetítési szempontból releváns és hiánypótló kutatást. A két kategóriában idén több mint 150 pályázat érkezett, amelyből tíz alkotó, illetve hat kutató munkája jutott a döntőbe.
Az Alkotói pályázat idei nyertese, Erdélyi Gábor kortárs magyar festő pályafutása során olyan rangos elismerésekben részesült már, mint a Munkácsy-díj, a Barcsay-díj vagy a Derkovits-ösztöndíj, alkotásai számos jelentős hazai és nemzetközi közgyűjteményben megtalálhatók, többek között a Magyar Nemzeti Galériában, a Ludwig Múzeumban és a londoni Shashoua Collectionben. A HAB-díjra benyújtott tervének festészeti koncepciója az úgynevezett “él-képek” továbbgondolását helyezi a középpontba: a korábban passzív, neutrális főfelületet finom monokróm színdinamikával kapcsolja össze a kolordús peremekkel. Erdélyi nettó 3,5 millió forint értékű támogatásban részesül, amelyet a festőművész a mű megalkotása mellett művészi tevékenységének támogatására fordíthat, alkotása a HAB és az Alapítvány által kezelt banki műgyűjtemény részévé válik.
A Kutatói ösztöndíjat (nettó 2,5 millió forint) idén Marosi Eszter érdemelte ki, aki építészmérnöki szaktudását és sokrétű szülői tapasztalatait ötvözve kötelezte el magát a művészetpedagógia mellett. 2020-ban felvételt nyert az MMA Művészeti Ösztöndíjprogramjába, majd egy fiataloknak szóló művészeti foglalkoztatókönyv-sorozat megalkotásába kezdett. Ennek első része, az Alapozó – Művészeti alkotótechnikák fiataloknak című kötet ismeretterjesztés kategóriában a HUBBY Év Gyermekkönyve-díj jelöltje lett. Nyertes kutatási tervének célja – az építészet- és művészettörténet tematikáját ötvözve – olyan alkotófeladat-gyűjtemények összeállítása, amelyek segítik a gyerekeket és fiatalokat abban, hogy közelebb kerüljenek a világ és önmaguk megismeréséhez. A tervezett új kötete a középkor világába kalauzolja a fiatalokat, kreatív feladatokkal segítve a kor történetében, műalkotásaiban és alkotótechnikáiban való eligazodást, mindezt a kortárs művészettel párbeszédbe helyezve.
Kiemelt kép: Erdélyi Gábor és Marosi Eszter (Fotó: Hungarian Art & Business)



