Ennél cukibbat nem fogsz látni októberben – Megérkeztek a kuflik a Budapest Bábszínházba

Még október közepén sem jártunk, amikor a Budapest Bábszínház megtartotta idei évadának harmadik bemutatóját. Az új előadás most a legkisebb, óvódás korosztályt szólítja meg – de a remek adaptációnak köszönhetően az egész család számára felhőtlen szórakozást ígér a Mindenki legyen kufli!

Dániel András Kufli-meséit minden gyermek ismeri. Ezek a nem is kifli, nem is kukac lények, akik az elhagyatott réten élnek, több mint 10 éve hű társaik a legkisebb gyerekeknek. A könyvsorozat már a 20. kötetnél jár, de a vidám történeket hallhattuk már hangoskönyv formájában, készült belőle animációs sorozat, valamint több színpadi adaptáció is. A legújabbat – amelyet október 11-én, pénteken mutattak be a Budapest Bábszínház nagyszínpadán – a teátrum igazgatója, Ellinger Edina jegyzi rendezőként.

Mondhatnánk, hogy a Budapest Bábszínház biztosra ment, amikor úgy döntött, hogy színpadra viszi ezt az ikonikussá vált mesesorozatot, de legalább ekkora terhet is helyeztek a vállukra, hiszen ebben az esetben a legőszintébb közönség, a gyerek és a szüleik elvárásainak is meg kell felelniük. De bátran kijelenthetjük, hogy a végeredmény ismét elképesztően jó lett, ezzel pedig folytatták azt a sort, amelybe a Péntek úr csodálatos barátai, a Babaróka vagy éppen a Nyúl Péter is beletartozik. Vagyis: ismét egy olyan előadás született, amelyet kicsik és nagyok egyaránt élvezhetnek, köszönhetően az aranyos figuráknak és történeteknek, és nem utolsósorban a humornak, amely mindenkit mosolyra késztet.

A bábszínházi adaptációt az a Cseri Hanna készítette, akinek a nevéhez rendezőként és íróként többek között Az utolsó bárány és A szomjas troll is fűződik. Aki ismeri a fiatal rendező munkásságát, az tudja, hogy jellemző rá egy igen sajátos, afféle „cserihannás” humor, amely éppen annyira elborult tud lenni, mint amennyire Dániel András eredeti meséi. Cseri munkásságához ugyanakkor hozzátartozik a zene is, és bár számai inkább a fiatal felnőttekhez és a felnőttekhez szólnak, a gyerekközönséget is ugyanúgy meg tudja szólítani. Az előadás zenei világáról ugyanis a Varázsgombák Zenekara gondoskodik, amelynek frontembere maga a zeneszerző: gitározik és énekel, némely ponton pedig egy igazi Cseri Hanna-koncertet is kapunk, sőt egy egészen új oldalát is megcsillogtatja, amikor Kleofrádként lép színpadra.

De nemcsak ő az egyetlen, akit új szerepkörben láthatnak a Bábszínház törzsnézői. Hoffer Károly bábszínészként kezdte a pályafutását a teátrumban, az utóbbi években azonban inkább rendezőként és tervezőként találkozhattunk a nevével a színlapon. Most azonban visszatért a színpadra, és a mellett, hogy több kisebb figurát ő szólaltat meg, a Zenekar hegedűseként is elvarázsolja a közönséget. Pethő Gergő szintén kettős szerepben látható: Varázsgombaként a dobok mögött ül, időként, Felhő Ferencként pedig folyamatosan gondoskodik a nevettetésről, de olyan, a gyerekek számára jól ismert karakterek bőrébe is belebújik, mint a Fatuskó vagy a Máshogyoszkóp. A Zenekar negyedik tagja pedig Szekeres Norbert, aki – mint azt Ács Norberttől megtudtuk – több formációnak, köztük a Punnany Massifnak is a trombitása volt, jelenleg pedig díszítőként dolgozik a színházban.

Nem mehetünk el szó nélkül a kuflik mellett sem, akik természetesen hiánytalanul, mind a heten megjelennek az előadásban. Pofánkát a Hamupipőke címszereplője, Csarkó Bettina, Hildát pedig a színházhoz frissen szerződött Krucsó Rita alakítja. A mindig fitt, igazi „erőkuflit”, a Pofánkába reménytelenül szerelmes Tituszt Barna Zsombor formálja meg, a kicsit lassúbb felfogású, de igazán szerethető Zödönt pedig Ács Norbert. Szolár Tiborra Valér, Márkus Sándorra Fityirc szerepét osztotta a rendező, míg Bélabát Hannus Zoltán kelti életre. Mindannyian szemmel láthatóan élvezik játszani az darabot, énekelni Cseri Hanna dalait és közben táncolni L. Nagy Attila koreográfiáit (még egy személy az alkotógárdában, aki új szerepkörben mutatkozott be, hiszen L. Nagyot eddig csak színészként láthattuk), a gyerekek nevetése és az elődást követő ováció igazi adrenalinlöket lehet számukra.

A szünettel együtt másfél órás darabban több jólismert mese elevenedik meg, amelyeket Cseri Hanna olyan tökéletes módon fűzött egybe, hogy szinte nem is érezhető, hogy több, különálló történetből született meg ez a verzió. Miután a kuflik elmennek kirándulni (pontosabban nem mennek el, mert elindulniuk is nehézkes), észreveszik, hogy elveszett Zödön foltja, ezzel pedig kezdetét is veszi a kalandok sora. Az előadásban mindegyik kufli kis időre előtérbe kerül, de végül mindig közösen oldják meg a problémákat. Ez egyben az előadás egyik fő mondanivalója is: együttes erővel, a másikon segítve és odafigyelve rá minden bajon könnyűszerrel felül lehet kerekedni. És aztán ott vannak még az egyes történek üzenetei, ezek közül talán a legfontosabb a Máshogyoszkóp meséje, amely arra tanít, hogy merjünk önazonosok lenni és fogadjuk el olyannak magunkat, amilyenek vagyunk.

A meseszerűséget a Fekete Anna által tervezett látványvilág is nagyban erősíti: a bábok teljes mértékben visszaadják a Dániel András által megálmodott figurákat, a díszlet pedig egy olyan játékországot idéz fel, amelyben bizonyára minden gyermek remekül ellenne a valóságban is. A bábszínházi formához hűen minden domb egy-egy rejtekajtó, amely mögött igazi csodavilág rejlik, így soha nem tudhatjuk, hol fog legközelebb felbukkanni a varázslat. Mert kétség sem fér hozzá, hogy ez az előadás tele van varázslattal és szeretettel, ennek is köszönhető, hogy a végén valóban azt kívánjuk: mindenki legyen kufli!

Kiemelt kép: Jelenetkép a Mindenki legyen kufli! című előadásból (Fotó: Piti Marcell)