„Én is akartam egy olyan dalt, ami nem hatperces, hanem inkább tizenöt” – interjú a Hocuspony zenekarral

A Hocuspony egy nagyon zajos, nagyon hangos, nagyon élettel teli garázsrockot játszó underground zenekar. Tavaly márciusban jelent meg első nagylemezük, az Abrakadara, idén májusban pedig már meg is érkezett a folytatása, Bumeráng Alakban Repkedő Halak címmel, ami sokszínű, magabiztosan kísérletező trekkekről tesz tanúbizonyságot. Arról, hogy pontosan hogyan is vélekedik a Hocuspony az új lemezről, az együttes két tagjával, Cina Niccolóval (gitár, ének) és Nyőgér Ádámmal (dob, vokál) beszélgettünk. Többek között elmesélték, miként is írták meg a szövegeket, hogy miért több mint tíz perces az egyik és hogy milyen lesz az album bemutató bulija – de még különös természetfeletti találkozásaikról és az őket követő lényekről is meséltek. Sok más friss és befutott magyar előadó dalai mellett a Hocuspony új számaival is találkozhattok a péntekenként frissülő POPZAJLÁS lejátszási listánkon.

A korábbi album kapcsán azt mondtátok, hogy nehézkesen születtek a szövegek a dalokhoz. Ez hogyan változott a mostani albumnál?

Nyőgér Ádám „Nyőgi”: Hát, mondhatni a feje tetejére állt az egész, mert nagyon gyorsan elkészültünk. Például a Metrónál is nyírbálni kellett a szöveget, annyi ötletünk volt.

Cina Niccoló: A Metróhoz sikerült sok szöveget írnom, ami egyébként egy másfél perces próbatermi felvételből indult ki. Nagyon sokáig emésztgettem azt a másfél percet, aztán egyszer csak kifolyt belőlem az egész szöveg – ráadásul annyi lett belőle, hogy később még vágnunk is kellett. Ennél a számnál például szerencsés helyzetben voltunk – én is pont olyan hangulatban voltam, amiben jól meg tudtam fogni, mit is akarok mondani, és az még a dalba is belepasszolt. De a végén azért volt egy-két rész, ami már nyögvenyelősen ment – végül a stúdiózás alatt kellett befejezni a végleges szöveget.

A Nyár van című dalunknál viszont nagyon nehezen jöttek a sorok. Amennyire szeretem magát a számot, ahhoz képest a dalszöveg nagyon nehezen született meg – teljesen megrekedtünk. Komolyan tehetetlennek éreztem magam, amikor már majdnem stúdióztunk, de még mindig nem volt kész a teljes szöveg.

Egyébként ennél az anyagnál a szöveg nagy része már korábbról megvolt. Például az Őzi, a Kacsavadász egy nagyon régi dalunk – legalább két és fél éve meg van írva. Az előző lemeznél nem voltak ennyire direkt, egyértelműen megfogalmazott érzelmi állapotok. Ott talán egy kicsit túl lett művészkedve a szöveg: egy sokkal tágabban értelmezhető érzelemvilágból táplálkoztunk, emiatt egyfajta álomvilágszerű megfogalmazása lett az egésznek.

Nyőgi: Meg hát, nem is tudom, végül kimondtuk-e, de kimondatlanul is nagyon figyeltünk arra, hogy témában maradjunk – hogy a szöveg ne A-ból B-be haladjon, hanem inkább egy kört írjon le. Sokkal többször próbáltuk tényleg figyelembe venni a dalok hangulatát, és ahhoz igazítani a szöveget – nemcsak arra figyeltünk, hogy a dallamhoz illjen, vagy hogy rendben legyen a szótagszám. Így lett például a Hányszor volt már egyetlen sorából nyolc. Az a dal az önszámonkérésről szól, és mivel nyilván mindenkinek van elszámolnivalója saját magával, elég gyorsan jöttek a gondolatok.

A Hányszor volt már egy két perces dal, de a Bajnai Csupa Kadabra például több mint tíz. Mi határozza meg egy szám hosszát nálatok?

Niccolo: Tudtuk, hogy ősszel fel akarjuk venni a Metrót, és volt még időnk a stúdióban, amit mindenképp zenéléssel szerettünk volna tölteni. A Metrót viszonylag gyorsan letudtuk, és mivel szerettünk volna még valamit felvenni, arra jutottunk, hogy olyat még nem csináltunk, hogy jamszerűen kezdjünk el felépíteni egy dalt – egészen odáig, hogy tényleg egy kész szám legyen belőle. Végül az egész dalt a stúdióban írtuk meg és véglegesítettük, de eleinte nem is nagyon tudtuk, mi legyen vele. Aztán később arról beszéltünk, hogy jó lenne a Metrónak egy jamszerű, instrumentális felvezetőt csinálni, ami hangulatában is kapcsolódik a dal mocskosságához, így hát pont pont kapóra jött.

Nyőgi: A felvételről elárulok egy kulisszatitkot is: úgy játszottuk fel, hogy már volt egy kész alapgroove-unk – az a jam, amit sokáig hallgattunk az elején – és megkértük Dextert, a hangmérnökünket, hogy négy percnél jelezzen nekünk. Emlékszem, hogy nyomjuk-nyomjuk, aztán felnézek, és látom, hogy a stúdióablakban feltartott ujjal jelez – akkor tudtuk, hogy most jön a váltás. A többi rész pedig már nem volt megbeszélve, csak vitt minket az érzés.

Niccolo: Én úgy emlékszem, hogy maximum három-négy take-et csináltunk, és már az első kettőben megvolt, amit kerestünk.

Nyőgi: Igen, inkább az volt a cél, hogy egy erős, hosszú alapot vegyünk fel, amire, ha a két gitárosunk még szeretne bármilyen cifrázást, extra sávot vagy réteget rátenni, akkor legyen rá terük. De például Fecó (Mutter Ferenc) basszusjátékát is érdemes figyelni – az elején, mintha megcsúszna egy banánhéjon, aztán a szám végéig tökéletesen végigfolyik. Számomra a legkedvesebb, legepikusabb pillanat az volt, amikor az este végén, olyan hajnali kettő körül, beküldtünk téged meg Börit (Börönte Tamás), hogy „na gyerünk, gitározzátok!”, és emlékszem, hogy mi meg teljes extázisban hallgattuk a stúdióban: „Jézusom, mit mennek ezek a srácok!”

Nyőgi: Az volt a terv, hogy mindenképp csináljunk egy ilyen jam-szerű, hosszú számot. Személy szerint, amióta megismertem a Sleep-et és az Om nevű zenekart, én is akartam egy olyan dalt, ami nem hatperces, hanem inkább tizenöt – bólogatunk, elveszünk ugyanabban az egy dallamban, unalomig ismételjük, de az unalom átfordul izgalommá a nüansznyi változtatások miatt. Valami ilyesmi zenét akartam.

A Bajnai Csupa Kadabránál előbb volt meg a cím és az volt a fő inspiráció a jamelésre vagy a végén neveztétek el így?

Nyőgi: A dalnak az eredeti neve Mocsokpóni volt. Én neveztem el Bajnai Csupakabrának, amikor felvettük egy elvonuláson. Lementettem ezt a két és fél órás anyagot, és így neveztem el és terjesztettem tovább – de eleinte csak én hívtam így szeretetből, mert csupakabra mániás vagyok. Aztán Böri hozzátette ezt a szójátékot és végül így maradt.

Niccolo: Bajna Tatabánya mellett van, ahol Fecó egyik kedves barátjának van egy présháza, amit néha oda szokott adni nekünk zenélgetésre – oda szoktunk elvonulni pár napra zenélgetni. És az egyik alkalom csúcspontja az volt, amikor ez a szám megszületett. De több órányi Csupa Kadabra verziónk lenne, hogyha mindent bele akartunk volna rakni, amit ott játszogattunk.

Az előző albumon feltűnt a Sághegyi Rém, a mostanin pedig a Bajnai Csupa Kadabra. Ezek Magyarországon lakó szörnyek? Van köztük összefüggés?

Niccolo: Mindenhol találkozunk valami furcsasággal, és ezeknek általában adunk egy alteregót: felruházzuk őket tulajdonságokkal, és nevükön nevezzük őket – így született meg a Sághegyi Rém, a Bajnai Csupa Kadabra, Őzi, a kacsavadász, a Farkas, meg maga a Sátán is.

Nyőgi: A Csupi például ugyanaz a lény, mint a dél-amerikai csupakabra. Ő egy komfortszörny – ha valami furcsa mocorgást hallasz a bokorban, és egy kicsit megijedsz, akkor sokkal bátorítóbb hangosan beszélni hozzá, hogy: „Csupi, te vagy az? Csupi, ne!” Én ezzel nyugtattam magam, mert azért Bajna elég félelmetes tud lenni a sötétben, amikor fúj a szél, és tombol a vihar.

Niccolo: De ez konkrétan megtörtént. Volt valami kint, ami a tetőn mászkált a cserepeken.

Nyőgi: De tényleg! Először felborított egy seprűt vagy lapátot, aztán össze-vissza rohangált, és kaparászta a tetőt. És már szóltunk is neki, hogy: „Csupi, a kurva anyád, most már menj aludni, mert mi is aludnánk!”

Niccolo: Egyelőre nem tudjuk, hogy néz ki.

Nyőgi: De követ minket.

Niccolo: Bajnán utolért. Azóta főzi a pálinkát.

Június 14-én meglehetősen egyedi módon mutatkozik be az új album a Magyar Zene Házában, nagybőgővel, szitárral és kortárs táncosokkal kiegészülve. Hogy jött ez a hozzátok képest jóval akusztikusabb addíció?

Niccolo: Nekünk igazából az akusztikus hangszerek hangszínére van szükségünk. Ez most egy olyan koncert lesz, ahol arra is oda fogunk figyelni, hogy ezek a hangszerek ne legyenek általunk elnyomva – az a cél, hogy az egész hangzás az átlagnál kicsit jobban össze legyen gyúrva.

A kortárstáncosok visszatérő vendégek: már az őszi Akváriumos koncertünkön is szerepeltek. Annyira beleélték magukat, és nekünk is annyira tetszett, hogy megbeszéltük, máskor is csinálunk még ilyet. Aztán amikor megkaptuk ezt a kiemelkedő lehetőséget, hogy szombat este a Zene Házában játszhatunk, úgy éreztük, tök jó lenne, ha kiegészítenék a mi kis gépezetünket.

A szitáron Parádi Bálint fog játszani, aki egyébként a gitárteknikusunk és a sofőrünk is egyben, a nagybőgősünk Szűcs Dávid – ő a barátnőm nővérének a férje, és egy szabadkai zeneiskolában tanít, perkusszív hangszereken pedig Sziládi Szabolcs játszik majd, a SIKETFAJD izomembere és dobosa. De a táncosok is hozzánk közel álló barátok: Kozma Johi és Samu Kristóf – ők táncoltak a Metró klipjében is.

Nyőgi: Még nagyobb terveink voltak, de végül így jött ki a lépés – és ebből is a legtöbbet fogjuk kihozni. A zenészeink nem csak „zenészek”, hanem közeli hozzátartozóink, nagyon jó barátaink is. Szerintem ez a mi csapatunkban, mint minden más zenekarban is, elsődleges szempont. Fontos, hogy emberileg is kedveljük egymást, mert úgy sokkal felemelőbb zenében együtt „beszélgetni” – vagyis együtt zenélni. Én például sokkal szívesebben mondok egy viccet dobon a Niccolónak. Illetve az albumbemutató koncert mellett azt is elmondanánk, hogy idén is megrendezzük a Varázs Garázs minifesztivált a Népszigeten, ami jelenleg augusztus 16-ára van kitűzve.

Niccolo: Sok zenekar, egésznapos fesztivál, közel a városhoz, de mégis messze a nyüzsgéstől. Várunk mindenkit, aki egy kicsit intimebb közegben szeretne bulizni. Itt senkinek sem kell rosszul éreznie magát azért, mert egyedül jött el egy koncertre, hiszen itt mindenki barátságos és jó fej. Mivel próbáljuk a körülöttünk lévő zenekarokat is támogatni, ezért az is a célunk, hogy az előadók merítése egy viszonylag széles spektrumon történjen, hogy ezzel is segítsük a feltörekvőket. Ráadásul a jövőben a Varázs Garázs nem csak ez egy fesztivál lesz, hanem egy zenei kollektíva is.

Kiemelt kép: Cina Niccoló és Nyőgér Ádám (Fotó: Kovács Milán)