Emléktáblát állít Börcsök Enikő Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész tiszteletére Budapest Főváros Önkormányzata Erzsébetvárosban. A tábla felavatására a színművész születésnapján, egyben halálának első évfordulóján, január 28-án 14 órakor kerül sor a Rózsa utca 47/a. szám alatt.
Börcsök Enikő Mezőtúron született, 1968. január 28-án. 1987-ben nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, Marton László osztályába, 1991-ben szerzett diplomát. 1991 és 1994 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt, 1994-ben szerződött a Vígszínházhoz, amelynek egészen 2021-ben bekövetkezett haláláig tagja volt. 2000 óta a MASZK Országos Színészegyesület elnökségi tagja. Nyaranta színjátszó-gyerektárbort szervezett Becsvölgyén, emellett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is dolgozott, eleinte Ács János és Gállfi László mellett tanársegédként, 2014 óta Zsótér Sándorral közösen osztályvezető tanár volt. Két vesetranszplantáción esett át egy autoimmun betegség miatt, az elsőn 1997-ben, ezt követően vált a Nemzeti Vese Program nagykövetévé.

Börcsök Enikő és Vecsei H. Miklós a John Gabriel Borkman című előadásban (fotó: Szkárossy Zsuzsa)
Az elmúlt évtizedek alatt Börcsök Enikő a magyar színjátszás egyik legmeghatározóbb színész egyéniségévé érett. Ezt bizonyítja számos díja és elismerése, melyekkel a szakma jutalmazta. Példaként felsorolható, hogy már III. éves főiskolás korában a berlini fesztiválon elnyerte a legjobb női alakításért járó díjat. Alakításait mindig ugyanaz a bensőséges őszinteség, játékos virtuozitás és bravúros ritmusérzék jellemezte. Minden szerepén átütött a színésznő csípős, fanyar humora, mély élettapasztalata és a színház, illetve a játék örök szeretete. Csodálatos drámai erejét több előadásban is megcsodálhattuk, amelyekben szívbemarkoló alakítást nyújtott. A felszínen szikár, erős nőt mutat, aki belül gyötrő titkokat rejt, csak apró gesztusai árulkodnak arról, hogy valójában mennyire törékeny, bizonytalan és kiszolgáltatott nő.
Az emléktábla avatáson Karácsony Gergely Főpolgármester, Gy. Németh Erzsébet Humán Területekért Felelős Főpolgármester-helyettes, Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere, valamint Rudolf Péter a Vígszínház igazgatója is részt vesz.
Kiemelt kép: Börcsök Enikő (Fotó: Dömölky Dániel)