Kertész Imre tiszteletére, irodalmi Nobel-díja átvételének 20. évfordulója alkalmából, 7500 Ft névértékű ezüst és 2000 Ft névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a számos díjjal kitüntetett író, műfordító születésének évfordulóján a Magyar Nemzeti Bank.
A Kertész Imre Intézet nem csupán tudományos műhely, hanem kultúrtér és művészeti találkozóhely is kíván lenni. Ebbe a szellemi ívbe illeszkedik az MNB-vel közös kezdeményezés is, hiszen az emlékérmék a művészeti ágak találkozását jelentik. Ez az esemény Kertész születésnapjáról, másrészt életművének és ezáltal a magyar irodalomnak arról a nemzetközi elismeréséről is megemlékezik, amelyet a Nobel-díj 20 évvel ezelőtti átadása jelentett és a mai napig jelent. (Kertészt nem kizárólag a Sorstalanság című regényéért, hanem egész életművéért díjazta a svéd akadémia.) Éppen ezért az emlékérmék esetében mind a stilizált forma, mind pedig az író portréja azt a fajta nemes és csendes nagyságot sugallja, amely Kertész Imre egész életművét meghatározza.
Hergár Eszter, az MNB társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója elmondta, hogy a Kertész Imre Intézet szakmai támogatásával elkészült 7500 forint névértékű ezüst-, és 2000 forint névértékű színesfém változatban bocsátotta ki a jegybank. A különleges, ovális alakú emlékérmék a 2012-ben indult, magyar Nobel-díjasokat bemutató sorozat hetedik tagjaként jelentek meg. Az ezüst és a színesfém emlékérmék érmeképei megegyeznek, csak az értékjelzésben térnek el. Előlapjuk központi motívuma a Kertész irodalmi munkásságát meghatározó szárnyaló szabadság allegóriájának absztrakt, vonalas ábrázolása. Hátlapjukon az író félalakos portréja látható emblematikus kalapjával és sáljával, melyet kiegészít a portrétól balra, két egymás alatti sorban Kertész Imre kézjegye, valamint a NOBEL-DÍJ 2002 felirat.
A Holló István iparművész által tervezett emlékérme mindkét változatból 4000-4000 darab készült.
Kiemelt kép: Kertész Imre emlékérmék (Forrás: penzvero.hu)