A Könyvhétre jelent meg Frank Márton legújabb regénye, a Vadhatár, amely az ember, az állat és a természet viszonyát állítja középpontba.
Kihalt a város, ahogyan kihalt az Állatkert is, ahol egyetlen gondozó vagy látogató sem található jelenleg. Ide érkezik egy osztálynyi fiatal, akit a tanáruk szabadon enged a több hektárnyi területen, azzal a kikötéssel, hogy a meghatározott időben találkozzanak a bejáratnál. Halnak, a fiatal srácnak azonban nem a felhőtlen nézelődésről, az Állatkert lakóinak megfigyeléséről szól ez a nap, hanem a túlélésről, hiszen kegyetlen osztálytársai őt szemelték ki maguknak, és eltökélt szándékuk, hogy a fiú ne hagyja el élve a kertet.
Az 1993-as születésű Frank Márton gyerekkorától kezdve ír regényeket, novellákat. Műveinek fókuszában az emberi kapcsolatok drámaisága áll, hőseinek küzdelmeiben egymásba fonódva jelenik meg az önmagukkal való elégedetlenség és a barátokhoz, ellenségekhez való viszony sosem szokványos alakulása egymás megsebzésén és felemelésén, a másik emberhez való érvényesebb viszony megtalálásán át. Első regénye, a Páratlanok-trilógia bevezető kötete 24 éves korában, 2017-ben jelent meg, ezt követően évente jelentkezett a folytatásokkal, 2021-ben pedig megjelent A páratlanok világa című kiegészítő kötet. A fiatal írót Margó-díjra is jelölték, az idei Könyvhétre megjelent Vadhatár az első, felnőtteknek szóló regénye.

Frank Márton (Fotó: Kürtösi Marcell)
A Vadhatár igazán meghatározó olvasmányélmény lehet azoknak, akik fogékonyak az újdonságokra – minden tekintetben. Frank regényét ugyanis egyetlen műfajba sem lehet besorolni, és bár viszonylag rövid, könnyedén olvasható történetről van szó, ami sodró lendületével azonnal beszippantja az olvasót, mégis tele van izgalommal és váratlan fordulatokkal. Az első oldalak alapján joggal gondolhatnánk, hogy a Covid uralta időkben járunk, hiszen a meg nem nevezett városban kijárási tilalom lépett életbe, történetünk egyetlen helyszíne pedig teljesen kihalt. Mégis mit keres itt egy teljes osztály? Miért éppen most érkeztek kirándulásra és miért nem furcsállja senki sem ezt a posztapokaliptikus állapotot? Ezekre és még sok más kérdésre a szerző nem ad magyarázatot, az olvasónak tehát el kell fogadnia a Frank által felállított szabályokat, és bár a legtöbb esetben ez a bizonytalanság meglehetősen zavaró lehet, sőt, joggal gondolhatnánk, hogy ez a kidolgozatlanság következménye, ez ennél a regénynél koránt sincs így, hiszen a történet jóval összetettebb, mint azt elsőre hinnénk.
Mert ebben a regényben gyerekek harcolnak egymással életre-halálra – pontosabban az egyikük nem harcol, csak túlélni akar. Az emberi kegyetlenségnél pedig nincs rosszabb, éppen ezért tökéletes helyszín az Állatkert (amely, bár ez adott lehetne, köszönőviszonyban sincs a fővárosival, annál jóval nagyobb, kiismerhetetlenebb), ahol vadállatok tömkelegével találkozhatunk. Mégis: Görény, Párduc, Bálna és Sakál – nevükhöz hűen –, sokkal állatiasabbak, mint a ketrecbe zárt élőlények, ezzel pedig Frank még inkább érzékeltetni tudja az elkorcsosodást. Miközben Hal menekül, útja során összetalálkozik több osztálytársával is, akikkel a viszonya éppen olyan, mint bármelyik átlagos gimnazistáé: a menő lányok bandája szintén kipécézi magának, barátként pedig egyedül, a hozzá hasonlóan a társaik által kivetett Hódot tudhatja. Persze, a fentebb leírt sorok nem azt jelentik, hogy Halnak ne gyűlne meg a gondja magukkal az állatokkal, meg persze a természettel, hiszen mindeközben egy hatalmas vihar is készülőben van. Frank ezt a hármat (ember, állat, természet) remekül párhuzamba és ellentétbe álltja mindvégig, megmutatva, hogy mennyi olyan tényező érheti az embert, amire nincs ráhatással, és amelyek alakíthatják az életét. És akkor nem is beszéltünk még a haldokló öregemberről, aki utolsó akarataként egy kulcsot ad át a fiúnak.
Ennél többet talán vétek lenne elárulni erről a remekbe szabott regényről, amelyet tiszta szívből ajánlunk mindenkinek, aki fogékonyak a dolgok új oldalról való megközelítésére, akik szeretnek kilépni a komfortzónájukból, és nem bánják, ha saját maguknak kell bizonyos kérdésekre választ találni.
Frank Márton: Vadhatár, GABO Kiadó, 2023, 232 oldal
Kiemelt kép: Frank Márton: Vadhatár (Szerzőportré: Bánkövi Dorottya)