Újabb ősbemutatóra készül a Szegedi Nemzeti Színház: Lőrinczy Attila Élve megégetve – boszorkánytéboly című színművét december 9-től Koltai M. Gábor rendezésében a Kisszínházban láthatja a közönség.

Barnák László főigazgató az olvasópróbán elmondta, hogy a Szegedi Nemzeti kiemelt feladatának tekinti magyar szerzők műveinek bemutatását, emellett fontos foglalkozni a lokális történetekkel, a szegedi boszorkányperekről pedig nem készült még előadás a színház falai között. A szöveget Lőrinczy Attila író, Koltai M. Gábor rendező és Zsigó Anna dramaturg közösen írták és arra törekedtek, hogy ne historizáló, hanem a históriát megidéző, de a mának és a máról szóló darab szülessen. Az előadás a boszorkányperek kapcsán dolgozza fel a kiszolgáltatottságot, a korrupciót, a politikai alkukat, azokat a félelmeket és elfojtásokat, melyek torzítják az embert, és groteszkké tesznek bizonyos helyzeteket – és ha már groteszk, nevetni is lehet rajta: így kapcsolódik össze a horror a mulatságossal. Az alkotók célja egy tartalmas, szórakoztató produkció létrehozása, melyben a legmulatságosabb jelenetek egyben a legfélelmetesebbek is.

Koltai M. szerint minden boszorkányper keresztmetszete annak az országnak és korszaknak, amelyikben történt, annak a darabnak pedig, amelyik feldolgozza, kötelező számot adnia a masinériáról, a működtető gépezetről, mely az egész társadalmat átszövi, és sajnos ez keveset változott az elmúlt 300 évben, ezért is fontos közösen gondolkodni ezekről a történetekről. Vereckei Rita látványtervező két korszakot kapcsol össze a látványvilágban: a középkori historizáltság és stilizáltság keveredik a masinériára utaló szocreál elemekkel. Az előadás főbb szerepeiben Jakab Tamás, Molnár Erika, Károlyi Krisztián, Poroszlay Kristód, Kárász Zénó és Vicei Zsolt lesz látható.

Kiemelt kép: Koltai M. Gábor az Élve megégetve – boszorkánytéboly olvasópróbáján (Fotó: Szabó Luca)