Március 9-én mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház a Szerelem és más bűntények című előadást, amely a szerb Stefan Arsenijević azonos című filmje alapján készült. Az előadás rendezője Theodor-Cristian Popescu, akinek ez az első sepsiszentgyörgyi munkája.

A Szerelem és más bűntények olvasópróbáját január végén tartották, amelyről akkor mi is hírt adtunk. A történet a szerb fővárosban játszódik, melynek kilátástalan alvilágában Anica új életre vágyik, azonban, mielőtt elhagyná Belgrádot, elhatározza, hogy lezárja addigi életének elvarratlan szálait. Mint kiderül, rengeteg furcsa ember veszi körül: életunt maffiavezér, öngyilkos hajlamú kamaszlány, pitiáner gengszterek, egykor jobb napokat látott idős hölgyek és egy mindenre elszánt romantikus lelkű fiatalember, akiről kiderül, hogy gyengéd érzelmeket táplál iránta.

Sem a rendezőnek, sem a sepsiszentgyörgyi színház prózai társulatának nem volt még olyan előadása, mely film alapján készült volna. Theodor-Cristian Popescu a színpad korlátozott lehetőségei miatt megpróbálta áthelyezni a cselekmény hangsúlyait a belső történésekre. Bevallása szerint az előadásban is fontos szerepe van a képeknek, de ezek más jellegű drámaiságot hordoznak, mint a film képei, a színészi játékban pedig olyan árnyalatokat kerestek, melyek nem egészen színpadszerűek, tehát mindenképpen kísérleti előadásról beszélhetünk. Egyik alaptémája a történetnek a férfi-nő kapcsolat, ahol a rendező szerint néha nagyon nehéz kiismernünk magunkat, a másik központi kérdés pedig az a különös egzisztenciális bizonytalanság, amire időnként mindannyian rádöbbenünk abban a kínlódásban, amellyel megpróbáljuk értelmessé tenni a mindennapjainkat. 

Pillanatkép a Szerelem és más bűntények próbájáról (Fotó: Barabás Zsolt)

A főbb szerepekben Pálffy Tibor, Korodi Janka, Kónya-Ütő Bence, Bocsárdi Panna, Kurkó Karolina, Gajzágó Zsuzsa, Kolcsár József és Vass Zsuzsanna lesz látható. A premier érdekessége, hogy várhatóan Stefan Arsenijević, a film rendezője is tiszteletét teszi azon.

Kiemelt kép: Pillanatkép a Szerelem és más bűntények próbájáról (Fotó: Barabás Zsolt)