Patkányfogó Projekt címmel készül felnőtteknek szólót előadás a hamelni patkányfogó történetéből, Varsányi Péter rendezését a szegedi Kövér Béla Bábszínházban láthatják munkabemutatóként december 20-án.
A 16 éven felüli korosztályt megszólító előadásra hatvan négyzetméteres makettváros épült föl a színpadon. Ezek utcáin, a több mint kilencven homlokzat között és a történet tíz helyszínén, különböző belső terekben jelennek meg a marionett figurák. A Patkányfogó alakja azonban bábként nem lép a színpadra, a közönség egy kamera segítségével, kivetítve láthatja azt, ami a szeme elé kerül. Így a színpadon zajló és a főszereplő szubjektív szemszögéből látható események együttese teszi teljessé a történetet. A hamelni patkányfogó középkori legendája több változatban is ismert. A német várost ellepik a patkányok, a helybeliek pedig felfogadnak egy idegent, aki bűvös sípjával a folyó vizébe csalja a patkányokat. A városlakók azonban nem fizetik ki a patkányfogót, aki ezért bosszút áll.
A rendező, Varsányi Péter által készített feldolgozás – amelyet a középkori legenda mellett Kafka, Gogol és Bruno Schulz írásai inspiráltak – a tanult tehetetlenségről, a szőnyeg alá söpört nehézségekről szól. „A thrillerelemeket is tartalmazó egzisztencialista dráma rávilágít arra, hogy a kívülről jövő önjelölt messiás, aki nem ismeri a helyi szokásokat, az ott élő embereket, nem tud megoldást hozni a problémákra” – mondta el a rendező, majd hozzátette: „A próbafolyamat során a bábszínészek rendkívül komplex munkát végeztek. Minden jelenetet bábok nélkül is eljátszottak, majd ezután kezdődött el a próba a figurákkal, hiszen egy marionettbábbal hosszas gyakorlást igényel, amíg az kézbe vesz egy térképet vagy a másik figurára néz a szereplő.”

Schneider Jankó (Fotó: Kuklis István)
Ezt erősítette meg Schneider Jankó művészeti vezető, aki színészként vesz részt. Szerintem a produkció komoly kihívást jelent az egész színház számára, az egyedi technikai megoldások, az összetett díszlet mellett a marionettfigurák is eltérnek a szokványostól, hiszen a húszcentis báboknak kidolgozott arcuk van, mivel a kamera révén egészen közelről láthatják majd azokat a nézők.
A bábos, filmes és színházi elemeket vegyítő, Jeli Luca Sára tervezte különleges látványvilágú előadás munkabemutatóját pénteken rendezik, ezt követően várhatóan májusban tűzik újra műsorra a darabot, majd a nyár fesztiválszereplései után a tervek szerint a következő évadban havonta kétszer, háromszor játsszák a produkciót Szegeden.
Kiemelt kép: Pillanatkép a Patkányfogó Projekt sajtótájékoztatójáról (Fotó: Kuklis István)