A júniusi Magyar Mozgókép Fesztiválon kerül bemutatásra a Nemzeti Filmintézet inkubátor Programjában, a Filmsquad gyártásában megvalósult romantikus film, a Látom, amit látsz. Szabó Mátyás (Jövetel) első nagyjátékfilmje két fiatal nem mindennapi egymásra találásának történetét meséli el olyan feltörekvő színészekkel a főszerepben, mint Vilmányi Benett és Hartai Petra.

A történet egyik főhőse a huszas évei végén járó, különleges képességekkel rendelkező fiatalember, Ábel (Vilmányi Benett – Larry, Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre), aki a vak Fellegi professzor (Lukáts Andor – Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, Akik maradtak) által vezetett gyermekmentést végző cégnél dolgozik. Ha Ábel becsukja a szemétés „szubjektálni” kezd, akkor az elveszett gyerekek szemén keresztül képes látni, majd megtalálni őket. A munkája teszi ki az életét, amit egyedül Mituk nénivel (Nagy Mari – Kilakoltatás, Akik maradtak) oszt meg, azonban egy nap hibát vét és az egykori elveszett gyermekből felnőtt nővé érett Vera (Hartai Petra – Nagykarácsony, Oltári csajok) látására kapcsolódik rá, akinek a szemén keresztül másképpen kezdi szemlélni a világot. A fiatalok szerelmesek lesznek egymásba, viszont ennek következményeivel egyikük sincs tisztában. 

A Látom, amit látsz forgatókönyvét Szabó Mátyás Mikó Csabával (A vége, Herkules – Kezdetek) és Barcsai Bálinttal (40 perc, Idegen föld) együtt írta, az operatőr M. Deák Kristóf (FOMO – Megosztod és uralkodsz, A pokol élővilága) volt, a látványért Törőcsik Ambrus (Engedj be!, Keménykalap és krumpliorr), a jelmezért Kasza Emese (Recirquel: IMA, My Land), a zenéért Keresztes Gábor (Petőfifjú, Illatszertár) felelt. A filmet először június 8-án, Veszprémben láthatja a közönség, majd június 22-én országszerte a mozikba kerül. 

Kiemelt kép: Hartai Petra és Vilmányi Benett a Látom, amit látsz egyik jelenetében (Fotó: Filmsquad)