Kerékgyártó Yvonne számos projektben vett részt forgatókönyvíróként és rendezőként, legismertebb munkája a FOMO – Megosztod és uralkodsz című film szkriptje, de rendezett már egy nagyjátékfilmet is 2014-ben Free Entry néven. Második egész estés filmje, az Együtt kezdtük egy szórakoztató és elgondolkodtató felnövéstörténet lesz, amelyet olyan  helyszíneken forgattak tavaly, mint Budapest, a Balaton és London. A generációs vígjátéknak titulált alkotás most kapta meg az első előzetesét. 

A film története Marcira és a 12.c osztály tagjaira fókuszál, akik az érettségi bankettet követően tíz évvel később találkoznak csak újra, ami mindegyikükre nagy hatással lesz. Az együtt töltött idő hatására újraértékelik a kamaszkorukban meghozott döntéseiket. Ez a koncepció kilenc ifjú tehetségnek ad lehetőséget arra, hogy szélesebb közönség előtt is megcsillogtassa színészi vénáját, a fiatalokat ugyanis a Színház- és Filmművészeti Egyetem, illetve a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának végzett és végzős hallgatói alakítják (Jakab Balázs, Kövesi Zsombor, Mosolygó Sára, Lelkes Botond, Koós Boglárka, Mészöly Anna, Hrisztov Toma, Nagy Márk, Kanyó Kata). Mellettük olyan már befutott művészeket is láthatunk majd, mint Mucsi Zoltán, Kerekes Éva, Jordán Tamás, Zsurzs Kati, Péterfy Bori, Szacsvay László, Pálmai Anna és Szabó Simon, szóval ismerős arcokból sem lesz hiány. 

Az Együtt kezdtük augusztus 4-én kerül a hazai mozikba a Nemzeti Filmintézet támogatásával, az InterCom forgalmazásában. A forgatókönyvet Szentgyörgyi Bálint (A besúgó), Boros O. István és Maruszki Balázs (Hacktion, Pécsi szál) írták, a kamera mögött Babos Tamás (Hacktion, Csak színház és más semmi) operatőr foglalt helyet, a zenéért pedig a Punnany Massif egyik frontembere, Felcser Máté felelt. 

Kiemelt kép: Az Együtt kezdtük egyik jelenete a film főbb szereplőivel (Fotó: InterCom)