Az Agave Könyvek bevallottan nagy hangsúlyt kíván fektetni hazánkban a horrorirodalom felvirágoztatására. Ennek köszönhetően kéthavi rendszerességgel jelentkeznek egy-egy újabb művel, idén olvashattuk többek között Ken Greenhall és Jack Ketchum klasszikusait, valamint a Bram Stoker-díjra jelölt Philip Fracassi a századforduló idején játszódó regényét. A Valancourt Kiadóval való együttműködésük folytatásaként a Paperbacks From Hell-sorozatból válogatva jelent meg nemrég Joan Samson 1970-es évekbeli klasszikusa, A kikiáltó, amely közel 50 évvel ezelőtt igazán úttörőnek számított a műfajon belül.
Joan Samson 1937-ben született, és tragikusan korai, 1976-ban, mindössze 38 esztendősen bekövetkezett halála miatt a horrorirodalom egyik legnagyobb be nem váltott ígéretévé vált. Életében mindössze két műve jelent meg, a saját terhességét tényirodalmi formában feldolgozó, és egyébként kritikai sikert aratott 1974-es Watching the New Baby, valamint a mindössze pár hónappal agydaganat miatt bekövetkező halála előtt megjelent A kikiáltó. Utóbbi az 1970-es évek egyik legkelendőbb zsánerregénye volt, összesen több mint egymillió példányban kelt el. Bár a regény filmadaptációs jogait megvásárolták közben, a szerző váratlan halála az előkészületi munkálatokat és a könyv promócióját is megakasztotta, így bár minden nagy lap lelkes kritikákkal fogadta a regényt (a Newsday-től a The New York Times-ig), végül a ’80-as évek elejére gyakorlatilag a kötet beszerezhetetlenné vált. Csak a 2000-es években fedezték fel ismét, most pedig végre magyarul is olvasható.
„Jött egy kikiáltó, uram. Egy idegen. Először bejárta a fél várost, és összegyűjtötte az emberektől a holmikat, amikért egy életen át dolgoztak, hogy elárverezze őket. Aztán balesetek történtek olyanokkal, akik nem értettek vele egyet. Most meg a földet és a hús-vér gyerekeket akarja megszerezni.”
Ezzel a rövid idézettel is össze lehetne foglalni, hogy miről is szól a New Hampshire egy félreeső szegletében, a Harlowe nevű városkában játszó A kikiáltó. Ezen a településen mintha csak megállt volna az idő: az itt élő családok generációk óta mezőgazdasággal foglalkoznak, önellátó és –fenntartó életmódot folytatnak. Harlowe-ba még nem gyűrűzött be a modern technológia, ahogyan a bűnözés sem – a város lakóira mindössze egyetlen seriff vigyáz, de neki sincsen túl sok tennivalója. A harlowe-iak – köztük John Moore és felesége, Mim, a lányuk, Hildie, valamint a férfi anyja – élete azonban egy csapásra megváltozik, amikor megérkezik a városba a karizmatikus Perly Dunsmore, és elkezd adományokat gyűjteni az árveréseihez. A dolgok lassan baljós fordulatot vesznek: miközben a kikiáltó véghez viszi borzalmas, kiismerhetetlen tervét, Moore-ékat és Harlowe lakóit fokozatosan, de kérlelhetetlenül megfosztják a szabadságuktól, az anyagi javaiktól, és talán az életük is veszélybe kerül.
A horror műfajában az a szép, ami a legnagyobb hátulütője is egyben: a zsáner csak akkor működik, ha zsigerileg képes félelmet kelteni a befogadóban – ez pedig a lehető legszubjektívebb dolog a világon. Van, aki a kaszabolós, vérben tocsogó horrortól rémül halálra, van, akit a természetfeletti jelenségek nem hagynak nyugodni, és van, akit a teljesen realisztikus események borzongatnak meg. Én magam bevallottan is ez utóbbiak táborába tartozom, így nálam A kikiáltónak valóban sikerült elérnie azt a hatást, amit egy horror-regénytől várok.
Ira Levintől a Rosemary gyermeke is azért tudott akkora siker lenni a megjelenése idején, mert az volt az első regény, amely a borzalmakat a saját otthonunkba hozta el, vagyis bebizonyította, hogy már a négy fal között sem lehetünk biztonságban. És részben pont emiatt működik Joan Samson regénye is – amely egyébként hangulatában Daphne du Maurier stílusát is megidézi –, mert mindent, amit olvashatunk, akár velünk is megtörténhetne. A cselekmény nagy részét a Moore család szemszögén és életén keresztül látjuk, ez a nézőpont pedig kiválóan alkalmas arra, hogy azonosulni tudjunk a teljesen hétköznapi szereplőkkel, a kisemberekkel, akik egyre tehetetlenebbé válnak az őket elnyomó hatalom ellen.

A kikiáltó (The Auctioneer) eredeti nyelvű, illusztrált díszkiadása
A regény erős atmoszférával bír, amely mondhatni már az első oldalak elolvasása után bekúszik az ember bőre alá. Ha nem is tudunk semmit a történetről, akkor is érezhetővé válik, hogy Perly Dunsmore alakja és megérkezése súlyos veszélyt jelent a városka lakóira. Samson pedig azzal az igen egyszerű, de hatásos módszerrel éri el, hogy egy idő után mi is rettegjünk tőle, hogy a férfi alig tűnik fel a színen, a legtöbbször csak beszélnek róla (a legtöbben imádattal) vagy éppen cselekedetei utóhatását érzékelhetjük. Amikor viszont teljes valójában megjelenik, akkor egy valóban elbűvölő, karizmatikus férfit látunk, aki rövid időn belül nemcsak azt éri el, hogy az emberek szép lassan beszolgáltassák minden vagyonukat, hanem teljesen átveszi az uralmat a város lakói felett. Céljai és módszerei leginkább csak sejthetők, és pont ez a bizonytalanság lesz az, ami miatt olyan baljóssá válik a karakter.
A kikiáltó remekül bemutatja, hogy milyen félelmetes is tud lenni, ha egy felsőbb hatalomnak köszönhetően gyakorlatilag mindenünket elveszítjük – nemcsak azt, amit mi magunk alkottunk meg életünk során, hanem azt is, amit szüleinktől, nagyszüleinktől örököltünk. Samson pedig azt is bemutatja, hogyan válhat egészen apró dolgokból méretes katasztrófa. Könnyen párhuzamot lehetne vonni bizonyos történelmi korokkal – ahogyan a 2010-es években az olvasók meg is tették ezt Trump uralmával –, de Warren Carberg (a szerző férje) az utószóban elárulja, hogy nejének közel sem állt szándékában a politikával való párhuzamba állítás. De ugyanígy eszünkbe juthat bármely szekta is, hiszen Dunsmore pont olyan, mint egy szektavezér, aki pusztán a szavaival képes tömegeket maga mellé állítani. Tömegeket, akik aztán elveszítik a valósággal való kapcsolatukat, már nem tudnak tisztán látni, csak egy magasztosabb cél lebeg a szemük előtt. Ez pedig jelen esetben az örökségük megőrzése és védelme, csakhogy pont ezeket veszi el tőlük napról napra a kikiáltó.
Samson fokozatosan mutatja be, hová fajulhat mindez, és hogy mennyire messzire képesek elmenni az emberek, akiknek szó szerint átmosták az agyukat. Ez pedig, ha jobban belegondolunk, bármilyen démonnál, őrült sorozatgyilkosnál sokkal félelmetesebb. Éppen ezért zseniális regény A kikiáltó, amely nemcsak öt évtizeddel ezelőtt, de még ma is igazi remekműnek mondható a horrorirodalom berkein belül.
Joan Samson: A kikiáltó (The Auctioneer), ford.: Sepsi László, Agave Könyvek, 272 oldal
Kiemelt kép: Joan Samson: A kikiáltó (Szerzőportré: suntup.press)