Első alkalommal láthatjuk az Attraction Látványszínház egész estés előadását Magyarországon, október 19-én a Papp László Sportarénában. A 2004-ben a Hip Hop Boyz együttes egykori tagja, Szűcs Zoltán által alapított produkció a Csillag Születik című műsorban tűnt fel, az igazi elismerést azonban a Britan’s Got Talent megnyerése hozta el számukra 2013-ben.

Az emberi árnyékok és a fény által nyújtott játékot alkalmazva mesélnek el rendkívül érzelmes történeteket, léptek már fel uralkodó családok előtt, elnökök és celebek legfontosabb eseményein, szó szerint bejárták a világot, idén ősszel pedig végre hazai közönség előtt is bemutatkoznak.

Első egész estés műsorukat 2016-ban mutatták be a London Palladium Színházban, egy turné keretében ezt a műsort elvitték az Egyesült Államokba, Mexikóba és Dubajba is, majd Kína legnagyobb színpadain 50 alkalommal mutatták be teltházas színházi előadásaikat két társulattal, de még a Pekingi Operaház is repertoárba vette produkciójukat.

2018-ban közönségszavazatok alapján a Britain’s Got Talent történetének legsikeresebb produkciójának választották őket és ebben az évben az America’s Got Talent: The Champons című műsorban is felléphettek, hiszen beválasztották a társulatot a világ összes Got Talent produkciója közül a legjobb 15 előadó közé.

Kiemelt kép: Attraction Látványszínház (Fotó: MTI)