Június 30-án nyílik meg a párizsi Centre Pompidou – Musée national d’art moderne remekműveire épülő kiállítás, Henri Matisse (1869-1954) első tárlata Magyarországon. A több mint 100 művet felvonultató tárlat végigvezet a művész életművének minden meghatározó szakaszán a fauve periódustól egészen a késői gouache papírkivágatokig. A Henri Matisse – A gondolatok színe október 16-ig lesz megtekinthető a Szépművészeti Múzeumban.
A kiállításon a ragyogó szín-, fény- és formaharmóniákban testet öltő „könnyedség” mellett kirajzolódnak az életműnek a tér és a sík, az enteriőr és az alak, valamint a szín és a vonal kapcsolatára vonatkozó alapkérdései is. Matisse témák újragondolására, átdolgozására épülő alkotói módszere is láthatóvá válik az életműben variációkként ismétlődő, szekvenciákba rendeződő motívumokon keresztül: ilyenek a többek között a külső és a belső tér határvonalát kijelölő ablakok, a műterem tárgyai, a portrék és a női alakok. A kiállítás kronologikus rendben mutatja be Matisse megújulások sorozataként is leírható, közel hatvan évet felölelő életművét. A korai korszak útkeresése után – melyet olyan művek fémjeleznek, mint az 1895-ös Olvasó nő (La Liseuse) vagy az 1900 körüli Pont Saint-Michel – látványosan bontakozik ki a tiszta szín festészete, ami a művész fauve periódusának legfontosabb célja volt. A tárlaton Matisse az 1905-ös „fauve botrányt” követő időszakának egyik fő műve, az 1907-es Fényűzés I (Le Luxe I) című alkotása, illetve a két évvel később festett Algíri nő (L’Algérienne) is látható.

Henri Matisse: La danse (részlet) (Fotó: Line Up Gallery)
A művész 1918-ban Nizzában telepedett le, ahol harmonikus, intim formátumú képek sorát alkotta meg, modelljeit fénnyel telített enteriőrökben ábrázolta. Ennek a korszaknak a legkedvesebb modellje, Henriette Darricarrére látható a művész 1921-es Odaliszk vörös nadrágban (Odalisque à la culotte rouge) című képén, mely Matisse odaliszkokat, a keleties ruhába öltöztetett, csábító nőalakokat ábrázoló festményeinek első darabja. Az 1930-as években ismét egy kísérletező szakasz következett az életműben. Az ekkor festett, szinte geometrikus egyszerűségű formákra redukált női aktjait a művész több fázisban alakította át. Matisse 1946 és 1948 között alkotta a homogén színmezők és a hangsúlyos kontúrok kontrasztjaira épülő „vence-i enteriőröket”, amelyek festészeti életművének összegzéseként is leírhatók. A művész ezt követően szinte kizárólag gouache papírkivágásokat készített, amelyeket a kiállítás záró szekciójában mutatnak be.
A tárlat a festményekkel párhuzamosan mutatja be Matisse rendkívül gazdag szobrászati életművét, Henriette-portréinak, illetve a 20. századi szobrászat egyik egyetemes fő művének tekinthető Hát-sorozatnak (Nu de dos, 1909–1930) pedig külön szekciót szentel. A tárlaton a festmények és szobrok mellett a művész egyedi, sokszorosított és alkalmazott grafikai munkái, valamint a gouache papírkivágásokkal megtervezett és saját kézírású szövegével együtt közreadott Jazz (1947) című művészkönyve mutatnak rá az életmű mediális sokszínűségére.
A kiállítás kurátorai: Aurelie Verdier, a Centre Pomidou munkatársa és Fehér Dávid, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze.
Kiemelt kép: Henri Matisse 1913-ban (Fotó: Alvin Langdon Coburn)