Május 13. és augusztus 28. között lesz látható az Előhívás című kiállítás a Ludwig Múzeumban, melynek célja, hogy a trauma fogalmát átjárhatóvá tegye a rétegek közötti értelmezésben és intenzitások mértékében, hogy helyet kapjanak sokszor kevéssé látható, de mélyen gyökerező kérdések is. A szervezők ily módon néhány kevésbé magától értetődő traumaforrást is beemeltek a kiállításba, a trauma hétköznapi aspektusait hangsúlyozva.
A művészet és a trauma összefüggéseinek vizsgálata sok évtizedes múltra tekint vissza, mely a traumakutatás előtérbe helyezésével csak még jobban erősödött. Ennek hatására az elmúlt két évtizedben számos új módszer, aspektus került előtérbe. A traumakutatás különböző ágazataihoz, illetve a traumát művészeti szempontból vizsgáló kutatásokhoz jelentős szakirodalom és számtalan megközelítési módszer társul. Ezen okok miatt a kiállítás szervezői tudatosan törekedtek arra, hogy a tárlat kerülje a traumaforrások tematikus megközelítését, pszichológiai vagy művészetterápiás elbeszélésének elemzését és történelmi összefüggéseinek kibontását. Mivel időben kifejezetten a közelmúltra fókuszálnak, a kiállítás elsősorban a művészeti gyakorlatok révén körvonalazódó állásfoglalások súlyát és szerepét emeli ki. A kiállításon azt vizsgálják, hogy az utóbbi két-három évtizedben hogyan változott meg a művész részvétele ezekben a folyamatokban, milyen új megközelítési módok és szempontok merültek fel a különböző művészeti gyakorlatokban. Fontos azonban, hogy a kiállítást elsősorban olyan platformként értelmezik, amely nem traumatikus élmények és tragikus események ábrázolására törekvő műveket mutat be, hanem olyan alkotói folyamatokat helyez fókuszba, amelyek a művészetet a feldolgozás egyik lehetséges aktív eszközeként használják.
A kiállítás részvevői Albert Ádám, Kader Attia, Bourouissa Mohamed, Chilf Mária, Collins Phil, Pilar Susana- Delahante Matienzo, Adrii Dostliev, Lia Dostlieva, Harun Farocki, Danie Fuchs, Geo Fuchs, Haveit Collective, Htein Lin, Alfredo Jaar, Belinda Kazeem- Kaminkski, Keserű Zsolt, Neogrády- Kiss Barnabás, Janette Parris, Puti Sela, Maayan Amir, Selma Selman, Tary Simon és a Sorstárs csoport. A kurátorok Feigl Fruzsina, Kálmán Borbála és Tímár Katalin.
Kiemelt kép: Ludwig Múzeum (Fotó: Google)