Előadáscseréről kötött megállapodást a Békéscsabai Jókai Színház és a budapesti József Attila Színház. A kezdeményezés célja, hogy mindkét teátrum egy-egy előadásával időről időre bemutatkozik az ottani közönségnek. Február 1-jén a József Attila Színházban a Trianon című rockopera, míg a Jókai Színházban a Szibériai csárdás lesz látható.

A Békéscsabai Jókai Színház Trianon című zenés történelmi játékának cselekménye a Millenniumtól indul, végpontja pedig 1989, vagyis a rendszerváltozás. A Koltay testvérek és a Kormorán együttes által jegyzett rockopera a történelmi ismeretek felelevenítésén, az országcsonkításra való emlékezésen túl közös gondolkodásra is hívja a nemzet megmaradásáért, közösségünk felemelkedéséért tenni akaró honfitársainkat. Az előadás a kisemberek szemszögéből ábrázolja a történelmet, és arra keresi a választ, hogyan lehet megvalósítani a nemzet határokon átívelő egyesítését.

A Szibériai csárdás egy valóságban is megtörtént eset alapján idézi föl az első világháború alatt orosz fogságba esett magyar katonák kalandját, amely során a legtávolabbi szibériai hadifogolytáborban, részben fejből, részben pedig orosz-francia fordítási töredékek alapján írt szövegkönyvből és emlékezetből lekottázott partitúrából bemutatták a Csárdáskirálynő című operettet, amelyben a lúdtalpas, karikalábú, szőrös katonák játszották a női szerepeket is. Ebben az esetben nem az a kérdés: vajon a közönség tapsol-e a végén, hanem a szabadság: ha az orosz táborparancsnok tetszését elnyeri az előadás, akkor hazaengedi az évek óta a hazájuktól távol raboskodó hadifoglyokat. A Tasnádi István által írt darabot Hargitai Iván állította színpadra.

Kiemelt kép: A Szibériai csárdás szereplői (Fotó: József Attila Színház)