Idei negyedik bemutatójára készül február elején a Budaörsi Latinovits Színház. Lázár Ervin Kossuth-díjas magyar író egyik talán legismertebb művéből, A Négyszögletű Kerek Erdőből készítettek előadást. A február 2-tól látható színpadi produkcióban feltűnik a meseregény minden kedvenc szereplője: fura lények, félig állatok, félig emberek, és teljesen kelekótyák.
Egyikük sem az erdőben született, úgy menekültek oda a sok ostoba, kicsinyes és bosszantó apróság elől, ami élhetetlenné tette mindennapjaikat a városban. Ezek a „fura” lények az erdőben próbálnak maguknak új világot építeni, eközben pedig saját maguk is változnak, szebbek, okosabbak és bátrabbak lesznek. A kérdés csak az, hogy az új világ, mennyire hasonlít majd arra, ami elől elmenekültek?
Mesefüzéreken keresztül ismerhetjük meg ennek a kis, erdei kényszer-közösségnek az életét. A Négyszögletű Kerek Erdő rendezője Simon Balázs és a társulat volt. A bemutatót február 2-án 17 órakor tartják Budaörsön, emellett február 20-án, március 9-én és 11-én is játsszák az előadást.
Szereplők: Böröndi Bence (Mikkamakka), Ladányi Júlia eh. (Vacskamati), Spolarics Andrea (Ló Szerafin), Bohoczki Sára (Aromo), Ilyés Róbert (Szörnyeteg Lajos), Bregyán Péter (Bruckner Szigfrid), Chován Gábor (Dömdödöm), Páder Petra (Maminti), Tánczos Adrienn mv. (Nagy Zoárd), Miklós Marcell mv. (Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon), valamint: Vigh János Márk, Blaskó Rebeka, Szekeres Gergő
Alkotók: Kovács Kristóf (dramaturg), Kovács Kornél (zene), Módos Csaba MODESTY (tér), Piróth Tímea (jelmeztervező), Lastyák-Domján Viktória és Takács Klári (maszk), Néder Janka és Néder Norbert (bábok), Kehi Richárd (világítástervező), Juhász Gabriella (súgó), Széplaki Nóra (a rendező munkatársa), Simon Balázs (rendező)
Bemutató: 2019. február 2., Budaörsi Latinovits Színház
Kiemelt kép: Az előadás plakátjának részlete (fotó: Budaörsi Latinovits Színház)