Minden év szeptemberében tartják a Pozsonyi Pikniket, amely azonban idén – a járványügyi helyzetre való tekintettel – elmarad, azonban a szervezők nem szeretnék kultúra nélkül hagyni az érdeklődőket, így több hétvégén keresztül is látható lesz a Piknik Estek elnevezésű sorozat.

A Pozsonyi Piknik egyik célja – ahogy a szervezők fogalmaznak -, hogy a közel 100.000 látogató, valamint a több száz kitelepülő egy felejthetetlen, barátságos és jókedvű, kultúrában gazdag rendezvényen vehessen részt. Hosszú mérlegelés után azonban úgy döntöttek, hogy 2020-ban a Pikniket a mára már hagyományossá vált és sokak által várva várt formájában nem fogják megtartani. Ellenben nem szeretnék kultúra nélkül hagyni a visszatérő és az új látogatókat sem, éppen ezért Piknik Estek néven indítanak programsorozatot, amelynek előadásai szeptemberben minden vasárnap 19 órától lesznek láthatók a Szent István Parkban. Ezeken a meghitt hangulatú beszélgetéseken a korábbi rendezvények emblematikus előadói lépnek színpadra, így mindenki átélheti az igazi Pozsonyi Piknik életérzést – csak idén egy kicsit másképpen.

Az eseményre a belépés díjtalan.

Kiemelt kép: Pillanatkép a Pozsonyi Piknik rendezvényéről (fotó: Pozsonyi Piknik)