2023-ban elmarad a soproni VOLT Fesztivál, a szervezők döntést a bizonytalan gazdasági környezettel indokolták. 

Kádár Tamás, a Sziget, a Balaton Sound és a Telekom VOLT nagyfesztiválokat rendező Sziget Szervezőiroda cégvezetője hangsúlyozta, hogy számukra a Telekom VOLT Fesztivál igazi “love brand“, a hazai fesztiválpiac jelentős rendezvénye. „Nekünk is szívügyünk, azonban már az idei soproni fesztivál is csak jelentős költségmegszorításokkal tudott létrejönni, a bizonytalan gazdasági helyzetben pedig jelenleg nincs lehetőségünk a VOLT-ot olyan színvonalon megszervezni, ahogy azt a közönség korábban megszokta.” A szervezők bíznak abban, hogy a gazdasági környezet javulásával újra megtölthetik a soproni Lővéreket. 

Farkas Ciprián, Sopron város polgármestere, közölte, hogy tudomásul veszik a szervezők döntését. Sopron városa mindig is szeretettel és támogatóan fogadta be a rendezvényt, és bíznak abban, hogy a nehezebb időszak elmúltával ismét otthont adhatnak ennek a nagy múltú, és sokak által várt fesztiválnak. Szabó Béla, a Magyar Telekom márka- és kommunikációs igazgatója elmondta, hogy több mint 10 éve főszponzorai a fesztiválnak, és nehéz elképzelni a következő nyarat Telekom VOLT Fesztivál nélkül, de megértik a szervezők döntését. A következő hónapokban azon dolgoznak majd, hogy valahogyan betöltsék azt az űrt, amit ebben az időszakban az elmaradó fesztivál okoz.

Kiemelt kép: Pillanatkép a VOLT Fesztiválról (Fotó: Szekeres Máté / Index)