„Elkötelezetten hiszek munkánk jelentőségében” – Interjú Smál-Szilaj Gáborral

A Déryné Program Országjárás alprogramjára alkotói és befogadó oldalról is várják a jelentkezéseket a szervezők. Az alprogram egyik projektvezetőjével, Smál-Szilaj Gáborral célkitűzésekről, a kulturális misszióról, háttérmunkáról, valamint az eddig elért eredményekről, sikerekről beszélgettünk.

Milyen szakmai múlttal a hátad mögött csatlakoztál a Déryné Programhoz? Egyáltalán: mikor és hogyan alakult ki benned a színház szeretete?

Egészen kicsi voltam még, amikor érdekelni kezdett a színház. Óvodában én kaptam meg a török basa szerepét A kiskakas gyémánt félkrajcárja című előadásában, már akkor magával ragadott ez a világ. Vácon – ahol laktam – ezt követően is foglalkoztam színjátszással, emellett konferáltam, verset mondtam és a helyi televízióban híreket olvastam, a város kulturális életében aktívan részt vettem. A színészet mellett szép lassan elkezdett érdekelni és egyre inkább előtérbe kerülni a színházi háttérmunka is. Alapításától kezdve többféle pozícióban dolgoztam a Váci Dunakanyar Színházban, valamint játszottam is. A későbbiekben már produkciós vezetőként intéztem a rám bízott feladatokat. Hozzám tartozott a saját előadások megvalósítása, díszlet, jelmez, kellék egyeztetése, beszerzése éppúgy, mint a kész produkció utaztatása. Mivel befogadó színházként is működtünk, a hozzánk érkező produkciók lebonyolítása is az én feladatim közé tartozott. Tulajdonképpen félig ugyanazt csináltam, mint most a Déryné Programban. Vácon akkoriban Kis Domonkos Márk volt az igazgató, szerettünk együtt dolgozni. Így amikor később felkért, hogy csatlakozzak a Déryné Program csapatához, örömmel mondtam neki igent, evidens volt, hogy folytassuk a közös munkát.

A te gyerekkorodban milyen volt a kulturális élet Vácon?

Volt egy művelődési házunk, ott tartották a legtöbb kulturális programot. Valódi színház korábban nem működött, egészen 2012-ig, amikor is megalakult a Váci Dunakanyar Színház, amelynek a megszületésében jómagam is közreműködtem.

Iskolásként milyen sűrűn jutottatok el színházba?

Diákként főleg a művelődési központban láttunk előadásokat, de többször utaztunk Budapestre is. Ebből a szempontból nagyon szerencsés vagyok, mert a középiskolában kialakult egy osztálynyi közösség, akik szerettek színházba járni és ebben partnerek voltak tanáraink, akik a szabadidejüket beáldozva elvittek egy-egy fővárosi előadásra. Ezt roppant hasznosnak gondoltam akkor és most is annak tartom.

Volt olyan előadás számodra, amely meghatározta, hogy te végérvényesen ezen a területen szeretnél dolgozni?

Nem volt ilyen. Ez furcsának tűnhet, hiszen sokan tudnak konkrét előadást említeni. Sokat gondolkodtam ezen korábban, de egy konkrét meghatározót nem tudok mondani. Rám inkább helyzetek, események voltak hatással, ilyen például a Nemzeti Színház MITEM Fesztiválja. Ezt több éve követem figyelemmel, amikor csak tudok, elmegyek az előadásokra. Fantasztikus produkciókat és előadókat lehet látni, olyan színészi alakításokat, ami szó szerint magával ragad, beszippant a nézőtérről. Amit 2019-ben a fesztiválon utoljára láttam, az Szlava Polunyin előadása, a Slava’s Snowshow volt, amelyben a világ leghíresebb és legprofesszionálisabb bohócai mutattak be egy olyan produkciót, ami látványban és hatásában teljesen elkápráztatott.

Amikor felkértek, hogy a Déryné Program Országjárás alprogramjának egyik projektvezetője legyél, mi volt a legszimpatikusabb a célkitűzések közül?

Ha kicsit jobban körbe nézünk, azt láthatjuk, hogy Budapesten rengeteg színház van, nagyon színes és változatos a kínálat. Ellenben, ott vannak a kisebb települések, ahol ugyan úgy megvan az igény a minőségi színházi élményre, de a hozzáférés korlátozott. Ebben segít a Déryné Program. Habár, az idei évben a koronavírus miatt a terveink nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna, de így is szép számokkal tudtunk kezdeni, s a munkánknak már abszolút érződik a hatása. Amikor egy olyan felnőtt ember, aki még életében nem járt színházban, azt mondja, hogy „köszönöm szépen, kérek még”, az óriási lendületet tud adni nekünk is. Én ebben érzem a program igazi erejét, és számomra is ez adja meg a motivációt a tovább haladáshoz. Azt látom, hogy sokakban megvan az igény, csak az anyagi és földrajzi adottságok nem teszik lehetővé a színházba járást. Éppen ezért bátorítjuk a hozzánk regisztrált befogadókat, hogy tanulmányozzák alaposan a repertoárunkat, segítünk is választani, hogy akár az első találkozás, akár a sokadik, mindig kellemes emlék legyen. Az eddigiek alapján azt tudom mondani, hogy ez sikerült. Mindenhonnan kérünk visszajelzést, és eddig 100 százalékos a rátánk: a 69 megvalósult előadás után 69 dicséret érkezett. Amit a szervezésben nagyon szeretek, hogy közösen gondolkodhatok a befogadóhelyekkel és az alkotókkal, ezáltal én is fejlődők, sokat tanulok tőlük.

Melyik volt a legmaradandóbb élményed a szervezett előadások kapcsán?

Már most sok élményem van. Talán az egyik legmaradandóbb az volt, amikor egy 130 fős településen a meghívott előadást körülbelül 40-en látták. Ez önmagában nem tűnik soknak, de ha azt nézzük, hogy település egyharmada ott ült a nézőtéren, akkor arányaiban ez nagyon szép szám.

Ha jól gondolom, most már a befogadóhelyek önként jelentkeznek, de az elején mennyire kellett – csúnya szóval élve – „házalnotok”?

Célzatosan nem kerestünk meg a településeket akkor sem. Nagyon bíztunk a szájhagyomány útján történő információáramlásban, és mint utóbb kiderült, ez a bizodalom jó alap volt. A „pletykának” – csak hogy én is csúnya szóval éljek (nevet) – vannak pozitív hatásai is: vidéken sokkal gyorsabban terjednek a hírek szájról szájra, mint a Facebookon. (nevet) A másik, amit észrevettünk, hogy ezek a kistelepülések nagyon figyelik a lehetőségeket. Amikor először beszélünk telefonon a szervezőkkel, sokan azzal kezdik, hogy innen-onnan hallottak rólunk és ez egy remek visszacsatolás volt már a kezdetkor. Ezért is buzdítjuk a településeket, ahol már jártunk, hogy vigyék a hírünket.

Mennyi időt vesz igénybe általánosságban a szervezés? Mondjuk az első telefonhívástól a végleges időpont megbeszéléséig?

Nagyon változó. Ez egy eléggé komplex folyamat, mi egy harmadik fél vagyunk, aki koordinálja az előadás megvalósítását. Erre részben azért is van szükség, mert nem egy olyan település akad, ahol – szakember híján – a könyvtáros vagy maga a polgármester veszi kézbe a kulturális életet, így nekik mindenben tudunk segíteni, hiszen nem feltétlenül szerveztek korábban színházi előadást.

Segítünk kiválasztani az előadást, mindkét féllel egyeztetve megkeressük a megfelelő időpontot, elkészítjük a szerződéseket és az ahhoz kapcsolódó összes dokumentációt, valamint a marketing anyagokat. Végig követjük és irányítjuk a teljes szervezést az előadás kiválasztásától a megvalósuláson keresztül az adminisztrációs feladatok lezárásáig. Ezt a folyamatot sok tényező befolyásolja, így nem lehet általánosságban megmondani, de mint kitűnik, sokkörös egyeztetésről van szó.

Többször szóba került a technikai feltétel. Tételezzük fel például, hogy a művelődési háznak nincs például intelligens lámpája, ami kell az előadáshoz. Ebben is tudtok segíteni a befogadóhelyeknek?

Többek között erre szolgál a technikai egyeztető lap, melyet közös megbeszélés után tölt ki az alkotó és a befogadó. Intelligens lámpa valóban sok helyen nincs, de erre kevés produkcióban van szükség. Már a szakmai bizottság értékelésekor is fontos szempont, hogy a programba jelentkezett előadás technikailag sokféle helyszínen megvalósítható legyen. Minden játéktérre és minden nézői igényre megtaláljuk a megfelelő és odaillő előadást. Azt tapasztalom, hogy remek összhangban dolgoznak együtt a színházak és a befogadóhelyek, ez nagyban segíti a mi munkánkat is.

Van kedvenc előadásod a repertoárról?

Erre nehéz válaszolni, de ha egyet kell kiemelni, akkor az jelenleg a Szájon lőtt tigris, Olt Tamás Rejtő Jenő-estje, azt pár évvel korábban láttam először. Fantasztikus előadás, amely az elejétől a végéig visz magával, szórakoztat, ugyanis Tamás – a tehetségen túl – különleges kisugárzással is rendelkezik. Monodrámát végig csinálni mindig nagy kihívás, hiszen egyedül állsz a színpadon, van, hogy három-ötszáz ember figyelmét kell megragadnod és fenntartanod, akár másfél órán keresztül. Ilyenkor a színpad magányos hely tud lenni, a színésznek elő kell vennie a lehető legszélesebb eszköztárát. Tamás ebben kimagaslóan jó.

Persze a kedvenc előadások felsorolását sokáig tudnám folytatni. Egyre jobb és jobb partneri kapcsolatok alakulnak ki a színészekkel és a szervezőkkel is. Szerencsésnek érzem magam, hogy az indulás óta egyre növekvő és erősödő bázissal rendelkezünk, ezen dolgozunk is sokat, nap mint nap. Egy ekkora projekt elindítása bonyolult folyamat, viszont a csapat érzi a misszió céljában azt az erőt és értéket, ami közös irányba visz minket. Elkötelezetten hiszek munkánk jelentőségében és abban, hogy előadásaink nem csak színesítik közönségünk életét, hanem hozzájárulnak ahhoz is, hogy életminőségük és kulturális fogyasztási szokásaik számottevő fejlődésen mennek keresztül.

Kiemelt kép: Smál-Szilaj Gábor (fotó: Gádoros Márk)