Tompos Kátya 2005-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de csak 2008-ban, a Valami Amerika 2. Vivijeként robbant be igazán a köztudatba, ahol nem csak remek színészi képességeiről, hanem kiváló énekhangjáról is meggyőzte a nagyérdeműt. Azóta több mint féltucat filmben és még több remek előadásban találkozhatott vele a közönség, többek között a Centrál Színházban nagy sikerrel futó My Fair Ladyben. Kátyát legközelebb a Madách Színház új bemutatójában, a Once/Egyszer…-ben láthatjuk, valamint őt érte a megtiszteltetés, hogy elénekelhette idén a Színházak Éjszakája himnuszát. Ezekről az új feladatokról, a szabadúszásról, valamint egykori osztálytársaihoz fűződő viszonyáról is beszélgettünk.

2018-ban jöttél el a Nemzetiből, az utóbbi egy évben szabadúszó voltál. Visszatekintve: jó döntés volt? Élvezed a szabadúszást?

Nagyon örülök, hogy így alakult. Egy dolgot bánok, hogy nem hoztam meg hamarabb ezt a döntést. Mióta lediplomáztam, mindig társulathoz tartoztam, de az utóbbi években úgy éreztem, nem tudnak velem mit kezdeni a színházban. Azokat a szerepeket, amiket kaptam, már rég kinőttem, tudtam: ha maradok, nem fogok fejlődni. Elkezdtem feladatokat adni magamnak, ahelyett, hogy kívülről vártam volna, hogy valaki lássa meg bennem azt, amiről elsősorban én gondolom, hogy megértem rá.

Szeptember végén mutatjátok be a Madách Színházban a Once/Egyszer… című musicalt, amelyben te alakítod a Lányt. Miben lesz más a musical, mint a film?

Nehéz dolgunk van, mert a film intim hangulatát, finomságát, érzékenységét bizonyos szempontból nagyszínpadi eszközökkel kell megjelenítenünk, de a sok párjelenet és a nem szokványos zene ebben nagy segítségünkre lesz.

Mi a legszimpatikusabb a karakteredben? Szerinted mi a történet mondanivalója, miről szól a darab?

Számomra arról szól, hogyan tudunk gyógyulni, épülni a zene segítségével, mennyiben rendezi át és javítja az emberi kapcsolatainkat. A Lány karaktere azért különleges, mert nehéz sorsa ellenére egy pozitív energiabomba, egy önzetlen segítő társ, aki kirángatja a Fiút a depressziójából, újra összerakja és útjára engedi, semmit sem várva cserébe.

A Once/Egyszer… főszereplői: Gubik Petra, Dolhai Attila, Tompos Kátya, Zöld Csaba és Simon Boglárka (Fotó: Madách Színház)

Az előadás különlegessége, hogy a hangszereket maguk a színészek szólaltatják meg. Mennyiben nehezíti meg ez a játékot és az éneklést?

Én úgy látom, inkább a mozgást nehezíti meg, és ilyen szempontból szerencsés vagyok, mert végig egy zongoránál kell ülnöm, de akinek hordozható hangszerrel kell koreográfiát tanulnia, annak bizony erőteljesen kell koncentrálnia.

A darab két férfi főszereplője Dolhai Attila és Zöld Csaba, akikkel osztálytársak voltatok a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, azonban – ha jól tudom – most először játszotok együtt. Ad ez bármiféle plusz löketet számodra?

Zöld Csabával sokat játszottunk együtt az egyetemen és a József Attila Színházban is, de Attilával ez az első közös munkánk. Eddig zenés darabot csak prózai színházban próbáltam, ez az első alkalom, hogy zenés színházban játszom zenés előadást. Az nagyon sokat segít, hogy ismerjük egymást. Nem kell nulláról kezdeni a kommunikációt, bármit meg tudunk beszélni, rengeteg közös emlékünk van, értjük egymás nyelvét.

Alföldi Róbert és Tompos Kátya (fotó: Horváth Judit)

A Centrál Színház My Fair Lady előadása hamarosan jubilál, a 200. előadást ünneplitek. Mit gondolsz, mitől annyira sikeres ez a rendezés, hogy gyakorlatilag a mai napig közelharc megy a jegyekért?

Vannak olyan darabok, amelyeket meg kell hagyni eredeti stílusukban, nem kell minden áron modernizálni – mert a játék amúgy is jelenidejűvé teszi az előadást. A My Fair Lady pont ilyen. Jól lettek kiosztva a feladatok, olyan tehetséges csapat alkotta a jelmezt, díszletet, koreográfiát, mint Szakács Györgyi, Bagossy Levente vagy Jaross Viktória.  Minden szerep jutalomjáték ebben az előadásban, a színészek a saját maguk eszköztárából hozták létre az ismert figurákat, miközben az előadás megmarad nagyjából abban a stílusban, amelyben a George Cukor által rendezett film készült. Sőt, talán még pontosabban visszaidézi az 1910-es évek világát, amelyben az eredeti Shaw darab, a Pygmalion íródott.

Az idei VIDOR-fesztiválon te kaptad a legjobb női főszerepért járó Colombina-díjat a Varsói melódia című előadásban nyújtott alakításodért. Meglepett, vagy számítottál rá? Fontosak számodra ezek a szakmai visszajelzések?

Nagyon meglepett már maga a tény is, hogy a Vidor Fesztiválra egyáltalán meghívást kapott ez az alapvetően szomorú végkimenetelű darab. Persze, ahol csak tudtunk, rengeteg humort vittünk bele a partneremmel, Adorjáni Bálinttal. Az, hogy díjat is nyerünk vele, végképp nem jutott eszünkbe, pláne, hogy kettőt is… Hihetetlen meglepetés és persze öröm volt ez az egész csapat számára.

Tompos Kátya és Adorjáni Bálint a Varsói melódiában (fotó: Pénzes Kristóf)

Idén Téged ért az a megtiszteltetés, hogy a Színházak Éjszakája hivatalos dalát elénekelhetted, amihez készült egy különleges klipp is. Mesélsz róla, hogy hogy forgattátok le?

Éppen megkezdtem a nyári szünetemet, mikor beérkezett hozzánk a felkérés. Őszintén szólva először azon gondolkodtunk, valamelyik már meglévő dalunkhoz forgatunk egy klipet színházi körülmények között, de aztán Robinak jött egy nagyon jó ötlete a dallamra és a szövegre, ami az én fantáziámat is beindította. Szerettem volna minél több színészt és előadóművészt felvillantani a klipben, de nem tudtuk, honnan akasszunk le hirtelen egy napra annyi színészt a nyár kellős közepén, amikor mindenki szét van széledve.  A menedzserünkkel, Kálnási Anikóval elkezdtünk azon agyalni, hol lesz épp valamilyen színházi fesztivál az országban. Szerencsénkre épp jött az Ördögkatlan, ahová visszajáró vendégek vagyunk és imádjuk az ottani légkört. Megkerestük Kiss Mónit, a fesztivál szervezőjét az ötletünkkel, aki boldogan fogadott minket. Összesen egy napot tudtunk leegyeztetni a forgatásra, ami mindenkinek jó volt, tehát a klipben azok a művészek láthatók, akiket azon a bizonyos napon el tudtunk csípni, mert épp akkor volt előadásuk vagy koncertjük. Bár, ha rajtam múlt volna, még több színészt és énekest raktam volna a klipbe, mégis jól jött ki, hogy azok a művészek, aki szerepeltek benne, mind szakmailag elismertek, de közben eltérő színházi vagy zenei berkekben tevékenykednek.

Nem ez az első közös munkád Hrutka Róberttel. 2013-ban jelent meg egy szólólemezed (Keresztül Európán). Szeretnél a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetni a zenei karrieredre?

Azóta megjelent a Holdjárat című lemezünk is, saját dalokkal, 2017-ben. Az az igazság, hogy mindig zavarba jövök, ha zenei vagy színházi karrierről kérdeznek. Én elsősorban az alkotás folyamatában érzem elememben magam, ez lehet akár zene, akár próza. A karrieremet nehezen tudom megítélni, nem is építgetem, mert az élet valahogy mindig sodor elém egy csokor feladatot, amelyek közül megérzésre választok, legyen az zenei vagy színészi munka.

Kiemelt kép: Tompos Kátya (Fotó: Kleb Attila)