2020-ban rajtolt el az RTL Klub műsorán a csatorna saját fejlesztésű vígjáték-sorozata, az Apatigris, ami a Jászai Mari-díjas Scherer Péter (Argo, A vizsga) főszereplésével, Herczeg Attila (Megdönteni Hajnal Tímeát, Válótársak) rendezésében, Köbli Norbert (A berni követ, Félvilág) és Csurgó Csaba (Így vagy tökéletes, Pepe) forgatókönyve alapján készült el. A második szezonra sem kellett sokáig várni, 2021 februárjában már folytatódtak az események és többek között olyan új színészek csatlakoztak a szereplőgárdához, mint a Jászai Mari-díjas Ónodi Eszter (Valami Amerika, Aranyélet).
Jó hír a rajongóknak, hogy az Apatigris hivatalos Instagram oldalának fotója alapján megkezdődött a harmadik évad forgatása. Noha premierdátumról nem esett szó, az legalább kiderült a csapóról, hogy a folytatás rendezéséért Tasnádi István (Made in Hungária, Aranyélet, Egy másik életben) felel.

Scherer Péter az Apatigris 3. évadának forgatásán (Fotó: Apatigris Instagram)
A sorozat középpontjában egy egyedülálló apa (Scherer Péter) áll, aki annak szentelte életét, hogy apatigrisként felnevelje három lányát (Vivien – Rujder Vivien, Laura – Schmidt Sára, Szandra – Michl Juli), azonban miután gyermekei kirepültek a fészekből és önálló életet kezdtek a választottjuk oldalán, ő is párkeresésbe kezd. Legyen szó internetes ismerkedésről vagy személyes randiról, vicces és kínos szituációkba keveredik a szerelem keresése közben, miközben lányai hasonló problémák miatt egyesével visszaköltöznek hozzá. A főbb színészeken kívül feltűnik még a sorozatban Für Anikó, Gryllus Dorka, Haumann Péter, Kamarás Iván, Simon Kornél, Medveczky Balázs, Balla Eszter, Eke Angéla, Árpa Attila, Schneider Zoltán, Rajkai Zoltán, Balázs Andrea, Réti Nóra és Szalay Bence is.
Kiemelt kép: Rujder Vivien, Schmidt Sára, Scherer Péter és Michl Júlia az Apatigris című sorozat fotózásán (Fotó: nlc.hu)