A héten kezdetét vette a Katona József Színház idei első nagyszínpadi bemutatójának a próbafolyamata is, Székely Kriszta állandó alkotótársával, a teátrum társulatához frissen igazolt Szabó-Székely Árminnal dolgozza fel Madách legismertebb művét, Az ember tragédiáját.

„Motívációm az előadás elkészítésére legalább annyira személyes és kétségbeesett, mint maga az utazás amire Madách invitálja olvasóit. Választ akarok az életem értelmére, de tudom, hogy ez a válasz nem létezik és ha létezik is, a nagy összefüggést sosem érthetem meg egyként, egyetlen pontosan megfogalmazott állításként. Próbálkozunk, elbukunk, újra próbálkozunk ismét elbukunk egészen addig míg az életünk egy átlagos kedd délutánon váratlanul véget nem ér

Hinnünk kell, hogy ez a folyóként száguldó massza, az emberiség képes a fejlődésre, tanul és jobbá lehet. Fejlődhet az egyén és fejlődhet a társadalom, akarja gondolni oly erősen a szerző és szeretném gondolni én is. Ádám és Éva útja Madách művében a sötét tónusok és kilátástalanság ellenére romantikus, kerek és jól követhető ívet ad ki, de a darab nyelvileg is fényesre csiszolt felszíne alatt a teremtés és a rombolás szavakba nem önthető emberi és szakrális erői izzanak.

 Alkotótársaimmal minket az érdekelt, hogy minél több járatot nyissunk ezen a szöveten és ezekbe behatolva olyan előadást hozzunk létre amiben nem nemzeti drámánk nyelvi és szerkezeti bravúrjai előtt hajtunk fejet, hanem megengedjük magunknak, hogy segítségével asszociáljunk, mellérendeljünk, felnagyítsunk részeket, problémákat és ezzel új utazásra invitáljuk azokat akiket hasonló kérdések foglalkoztatnak” – fogalmazza meg gondolatait az Embtrag címre keresztelt előadás kapcsán a rendezőnő.

A nagyszabású előadás október 8-án fog debütálni, a premieren színpadra lép Bezerédi Zoltán, Béres Bence, Bodnár Erika, Elek Ferenc, Gloviczki Bernát, Jakab Balázs, Kanyó Kata, Lengyel Benjámin, Mentes Júlia, Pálmai Anna, Pásztor Dániel, Rajkai Zoltán, Rezes Judit, Szirtes Ági és Ujlaki Dénes. A díszletet és a jelmezeket Izsák Lili tervezi, a zenéért Csizmás András és Fodor Tamás felel.

Kiemelt kép: Mentes Júlia az Embtrag olvasópróbáján (Fotó: Horváth Judit)