Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet ugyan átszabta a Szegedi Szabadtéri Dóm térre tervezett programját, ám ettől függetlenül az Újszegedi Szabadtéri Színpad meghirdetett előadásait illetően csak minimális változtatásra volt szüksége a szervezőknek. Az ide tervezett bemutatók sorát az Agrippina című opera nyitja meg július 17-én, amelynek próbáit az online térben kezdte meg Pányik Tamás. A fiatal rendező most végre személyesen is találkozhatott művészeivel, tegnap ugyanis az elektronikus eszközöket végre a próbatermen kívül hagyhatták.
Händel humorral és cselszövésekkel teli műve a laza erkölcsű Rómába repíti vissza a nézőket, ahol Agrippina és fia, Néró ármányait követhetjük nyomon az uralkodó ellen. Pányik hangsúlyozta, hogy újfajta megközelítésben igyekszik csapatával feldolgozni a világhírű darabot, a Liszt-díjas karmesterrel, Pál Tamással, valamint a street dance világból ismert koreográfussal, Barta Viktóriával arra törekszenek, hogy lerombolják a barokk opera minden sztereotípiáját.
A látványos díszletet Tóth Kázmér, a jelmezeket a JDS jegyzi, míg a címszereplőt Mester Viktória, fiát, Nérót Hanczár György, a gyönyörű Poppeát Gyüdi Eszter, Pallantét pedig Ludovik Kendi alakítja. Az előadásban közreműködnek a Szegedi Szimfonikus Zenekar művészei, valamint az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar több hallgatója is.
Kiemelt kép: Pányik Tamás és Pál Tamás az Agrippina próbáján (Fotó: Szegedi Szabadtéri)