December 6-án debütál a Vígszínház Házi Színpadán Esterházy Péter Mercedes Benz című drámája, amelyet Zsótér Sándor rendezésében láthatnak majd a nézők.
A Mercedes Benz Esterházy Péter utolsó drámája, melyet a Szlovák Nemzeti Színház felkérésére írt, és amely saját családjának történelmét dolgozza fel, a darab a 17. századtól egészen a 20. századig követi végig az Esterházyak történetét. A Kossuth- és József Attila-díjas író művében megidézi Az ember tragédiájának keretjátékát: az Úr fogadást köt Luciferrel, a fogadás tétje pedig, hogy elbukik-e a magyar történelem egyik legendás, évszázados családja, elbuknak-e az Esterházyak?
„2015-ben felkérés érkezett Esterházy Péterhez, méghozzá a Szlovák Nemzeti Színháztól, Pozsonyból, egy új opus megírására. Rövidesen létrejött a nevezetes mű, a Mercedes Benz, amely remek szintézise lett mindazon dramaturgiai találmányoknak, személyeknek, beszédmódoknak, amelyeket eddig megismerhettünk, és most letisztult, kiérlelt, hatásos színpadi állapotában mutatta meg az Esterházy-beszéddráma egyedi és sajátos értékeit, előnyeit. De mindezt úgy, hogy az eddig többé-kevésbé írói fikciónak tekintett elemek, motívumok színpadilag éretté és nyíltan személyessé, ezáltal teljesen hitelessé tudtak válni” – fogalmazott Radnóti Zsuzsa 2017-ben, amikor nem sokkal a pozsonyi bemutatót követően a Vígszínház vendégül látta a Szlovákiában született előadást.
Budapesten most először láthatja majd a közönség ezt a szellemi és nyelvi bravúrokkal teli családtörténetet, a Mercedes Benz Zsótér Sándor értelmezésében lesz majd látható a Házi Színpadon. Az előadásban Lukács Sándor, Balázsovits Edit, Petrik Andrea, Gyöngyösi Zoltán, Szántó Balázs és Liber Ágoston formálják meg a szereplőket. A díszletet Ambrus Mária, a jelmezeket Benedek Mari tervezi, zeneszerzőként Lelkes Botond csatlakozott az alkotócsapathoz.
Kiemelt kép: Zsótér Sándor és Petrik Andrea (Fotó: Dömölky Dániel)