Tolcsvay László, Müller Péter Sziámi és Müller Péter nagy sikerű művét, a Mária Evangéliumát harminc évvel ezelőtt mutatták be a Madách Színházban. Április 16-án a Győri Nemzeti Színházban, Juronics Tamás rendezésében kel életre újból a történet. A hazánkban és a határon túl is nagy népszerűségnek örvendő előadás ezt követően a LantArt Produkció tolmácsolásában, megújult zenei világgal és magával ragadó vizuális elemekkel kápráztatja el a közönséget május 3-án Kaposváron, június 6-án (pünkösd hétfőn) pedig a Margitszigeten, majd a nyár folyamán egyéb kőszínházi helyszíneken is.

A Szűz Mária történetét felölelő darab a címszereplő fiatalkorától, Krisztus születésén és halálán át a mennybemenetelig mutatja be az eseményeket, János Apostol látomásaként. A nagy sikerű előadás középontjában többek között a női fátum szemléltetése és annak minden nehézsége, szépsége és gyötrelme áll, mindezt Tolcsvay László nagyszerű és játékos zenei elemei teszik könnyedebbé. A rendező, Juronics Tamás az olvasópróbán több újításról számolt be a rockopera kapcsán, hiszen fontosnak tartja, hogy az előadás ugyanazt a hatást gyakorolja a nézőkre, mint a ‘90-es évek elején, ehhez pedig modernizálásra van szükség, amihez nagyban hozzájárulnak Benedek Mari jelmezei, valamint Cziegler Balázs formabontó és attraktív díszletei is. „Nem egy ikonosztázt állítunk színre, hanem mai emberek játszanak el egy misztériumtörténetet. A fókusz az emberi síkon van, mégpedig női látószögből”- mondta el Juronics, aki ezelőtt kétszer is feldolgozta már a bibliai történetet.

Cziegler Balázs és Juronics Tamás a Mária Evangéliuma olvasópróbáján (Fotó: Kállai-Tóth Anett)

“Az egyetlen biztos pont számunkra az anyánk szeretete volt. A női nem iránt érzett hálát írtuk bele a műbe, amely a történelmi időkben képes átsegíteni az emberiséget az őrületen. A magyar kultúrában minden fundamentális érték az anyához köthető, gondoljunk csak az anyanyelvre vagy az anyaföldre” – mondta el Tolcsvay László, a zeneszerző, aki úgy gondolja, hogy a kereszt mindannyiunkban benne van, és számunkra Mária testesítheti meg a reményt, hiszen minden egyszerre történik, kívül és belül, ezáltal a világot olyannak érzékeljük, amilyenek mi vagyunk valójában.

A Mária Evangéliuma című rockoperát április 16-án Győrben, majd május 4-án Kaposváron állítja színpadra a LantArt Produkció a Győri Nemzeti Színházzal és a kaposvári Csiky Gergely Színházzal koprodukcióban. A vidéki bemutatók főbb szerepeiben Bordás Barbara, György-Rózsa Sándor, Feke Pál, Novák Péter és Ódor Kristóf lesz látható. Június 6-án, a fővárosi premieren a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Mária szerepében Füredi Nikolett debütál, Jézusként pedig Kocsis Dénes látható majd. Az előadás zenei vezetője Werner Gábor, közreműködik a Szegedi Kortárs Balett és a Győri Nemzeti Színház zenekara és kórusa. 

Kiemelt kép: Ódor Kristóf, Novák Péter és Feke Pál a Mária Evangéliuma olvasópróbáján (Fotó: Kállai-Tóth Anett)