December 1-jén a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában debütál a nagyközönség előtt Joël Pommerat A két Korea újraegyesítése című abszurd vígjátéka, az előadást Tárnoki Márk rendezi.
Az új francia drámairodalom egyik legjelesebb képviselője, Joël Pommerat minden évben készít társulatával egy improvizáción alapuló előadást, így született meg A két Korea újraegyesítése, amely ugyan a távolságról szól, ám messze nem politikai értelemben, sokkal inkább az emberek belső és megélt igazságának különbözőségéről. “A két Korea újraegyesítése egymástól független pillanatfelvételek sorozata. Ezek az ironikus-humoros történet-töredékek leginkább olyanok, mint az egy témára írt novellák” – fogalmaz a saját darabjait minden esetben maga rendező szerző.
A színmű hazai színpadokon ritkán látható, az elmúlt években a Katona József Színház és a tatabányai Jászai Mari Színház tűzte csak műsorára. Most a Szegedi Nemzeti Színház társulata vállalkozik arra, hogy ezeket az egységes látványvilág által közös keretbe foglalt, rövid, ám teljesen önálló jeleneteket úgy mutassa meg, hogy az abszurd helyzetekben kirajzolódjon mégis valamilyen közös valóság, amely hiába tartozik össze, mégiscsak csak két részre szakadt. A színészek számára izgalmas feladat, jól érezhetik magukat a szerző kínálta szerepekben, megmutathatják szakmai tudásukat, sőt új oldalukról is bemutatkozhatnak.
Tárnoki Márk rendező, a Szegedi Nemzeti Színház Művészeti Tanácsának tagja, most először dolgozik a társulattal, Ács Petra, Borsos Beáta, Kárász Zénó, Poroszlay Kristóf, Rédei Roland, Sziládi Hajna, Tánczos Adrienn és Vicei Zsolt közreműködésével fogja színre vinni a mában játszódó történetet, amelyről nem lehet pontosan tudni, hogy hol szövődnek szálai, így általánosan közelíthetünk hozzá: bárkivel bárhol megtörténhet az, amit a színpadon tapasztalunk. A színészeket több szerepben láthatjuk, ezért sok lesz az átállás, gyorsöltözés, mind a színpadon, mind pedig a színfalak mögött. A zenei világ motivikussága egységet visz az előadásba, amelyben széles társadalmi tabló elevenedik meg a különböző karaktereken keresztül a takarítónőtől a cégvezetőig.
Kiemelt kép: Pillanatkép az olvasópróbáról (Fotó: Tari Róbert)