Tegnap vette kezdetét a magyar nyelvű színészképző intézmények hallgatói számára szervezett Színművészeti Egyetemek Találkozója, a SZÍN-TÁR Fesztivál, amelynek keretében ebben ebben az évben is három ország öt színészképző intézményének hallgatói találkoznak Kecskeméten.
„A rendezvényen a jövő színművészei különféle műfajokban mutatják meg tehetségüket, az előadások mellett pedig – ahogy mindig – a szakmai fejlődés is kiemelt szerepet kap: a bemutatók után a zsűri szakmai beszélgetésekkel segíti a hallgatókat, és izgalmas workshopok is várják őket, amelyek lehetőséget teremtenek az együtt gondolkodásra és a tapasztalatok megosztására” – fogalmazott az immáron tizenhatodik alkalommal megrendezett Fesztiválról Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója.
A 40. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében zajló programsorozatban idén több kecskeméti vonatkozás is helyet kap: egyebek mellett a fesztiválon idén is különleges, saját produkciókkal lép fel a Nemzeti Dobogó, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház dráma- és színházpedagógiai műhelyének középiskolás csoportja off-program keretében. A középiskolások Varga-Huszti Máté rendezésében Janne Teller Semmi?című regényének színházra alkalmazott darabját, majd Tóth Kata színházpedagógus, dramaturg A szabadság illúziója című nevelési előadását adják elő, amelyet szintén Varga-Huszti Máté visz színre.
A Kelemen László Kamaraszínházban kap helyet a Csehov. Jelenetek című dráma, amely Ilja Bocsarnikovsz rendezésében a MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet harmadéves színészhallgatóinak vizsgaelőadása. A Színház-és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés színművész osztálya szintén egy drámával érkezik. Pintér Béla és Darvas Benedek Parasztopera című darabja Csáki Benedek egyetemi hallgató rendezésében és koreográfiájával lesz látható. A Ruszt József Stúdiószínházban az Újvidéki Művészeti Akadémia harmadéves osztálya Balázs Áron rendezésében William Shakespeare Hamletjét mutatja be.

A kecskeméti Katona József Színház igazgatója, Cseke Péter (fotó: valasz.hu)
A Pesti Magyar Színiakadémia osztálya Peer Krisztián Szépek szépe című szociál-gasztronómiai életjátékával készül, amelyet Kertész Boglárka állított színpadra. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri színészosztálya Porogi Dorka rendezésében Joël Pommerat A két Korea újraegyesítése című drámával érkezik. A Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves prózai színművész osztálya egy Móricz Zsigmond művet mutat be. Az Égi madár című darabot Horváth Csaba állította színpadra.
Off-program keretében mutatkozik be a SZÍN-TÁR-on a kecskeméti társulat színművésze, Kovács Gyopár, illetve a színház énekkari művésze, Schupp Gabriella. Kovács Gyopár, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves drámainstruktor szakos hallgatója Lisa Langseth A karmester szeretője című monodrámáját adja elő Szegvári Júlia rendezésében a Ruszt József Stúdiószínházban. Schupp Gabriella, a Színház-és Filmművészeti Egyetem szintén harmadéves drámainstruktor szakos hallgatója pedig Bregyán Péter rendezésében T. Pataki László Lidércláng című monodrámájával érkezik, amelyet Madách Imre felesége, Fráter Erzsébet ihletett. A darabot a nagyszínház nézőtéri büféjében láthatják az érdeklődők.
A SZÍN-TÁR Fesztivál zárásaként Galambos Attila, a kecskeméti színház irodalmi vezetője és Kovács D. Dániel Junior Prima-díjas színházrendező, egyetemi oktató, valamint a Tóth Kata szakmai vezető alkotta zsűri idén is odaítéli a legjobb előadásért járó elismerést, a Magyar Művészeti Akadémia díját.
Kiemelt kép: Jelenet az Égi madár című előadásból (Fotó: Kuttner Ádám)