Irigylésre méltó karrierje volt a Vígszínházban, jobbnál jobb szerepekkel, három éve mégis váltott és a Tháliába szerződött. Tavasszal úgy döntött, hogy ismét elérkezett az idő a továbblépéshez, és bár sokáig maga is úgy érezte, hogy szüksége van a társulatra, az idei évadtól szabadúszóként folytatja tovább. Ami nem jelent kevesebb feladatot, sőt, a színház mellett filmben, sorozatban, irodalmi esteken és egy izgalmas koncertszínház előadásban is láthatjuk. Sokszor mondják rá, hogy csak megszületnie volt nehéz, de azért a beszélgetésből egyértelműen kiderül, hogy nem csak és kizárólag a szerencsének köszönheti azt, amit eddig elért. Ember Márkkal a szabadúszása első napjaiban beszélgettünk.

Májusban három év után felálltál a Thália Színházból. Három évre terveztél eredetileg, vagy menet közben alakult így?

Számszerűen három év volt, amiből egyet szinte teljesen elmosott a pandémia. Amikor a Tháliába szerződtem, akkor nem terveztem nagyon előre. Azt gondoltam sokáig, hogy én örökké a Vígszínház tagja leszek. Az, hogy megléptem, hogy onnan eljöttem, az merőben változtatta meg a gondolkodásomat magamról. Hogy vajon én egyáltalán milyen alkat vagyok? Társulati, vagy szabadúszó? Akkor még feltétlenül azt gondoltam, hogy társulatban kell lennem, hogy kell tartoznom valahova. Ezért is volt nagyon kecsegtető Schell Judit ajánlata, aki három éve a Tháliába hívott.

A Thália beváltotta a váltáshoz fűzött reményeidet?

Igen, mert nagyon kellett nekem ez az időszak a szakmai fejlődésem szempontjából. Egészen új stílust, új ízlést, egészen más gondolkodást tanultam a színházról a Tháliában.

Minden szép és jó volt, mégis lelépsz.

Most éppen azt gondolom, hogy periodikus alkat vagyok. Van időszak, amíg társulatban kell léteznem, most pedig egy olyan lesz, amikor kicsit önállósodnom kell. Plusz még az is benne van ebben a döntésben, hogy most még csak magamért kell felelősséget vállalnom. Nincsen gyerekem, nincsen feleségem, van egy csodálatos barátnőm, akit nem kell eltartanom, szóval most még lehetek a saját kontómra bátor. Pár év múlva már nem csak a saját életemről, dolgaimról szeretnék döntéseket hozni.

Milyen volt a Tháliás időszakod? Elégedett voltál a szerepeiddel?

Szerencsére csupa jó feladatot kaptam, az már egy másik kérdés, hogy az én ízlésemhez melyik állt a legközelebb. De hát ez az én privát magánügyem, színészként nem engedhetem meg magamnak, hogy látszódjon, hogy mi az, amit szeretek és mi az, amit kevésbé. Csodálatos munkák voltak, a Thália szerintem csupa lehetőség, és a színház sem gondolja azt, hogy ez a maximum. Folyamatosan megújulni akar, Nagy Viktornak nagyon jó tervei vannak, de Schell Jucinak is nagyon szuper elképzelései voltak, csak máshogy alakult az élete. A Thália egy folyamatosan fejlődő üzem, nem akarnak hátradőlni, és jó volt ennek a fejlődés bizonyos szakaszában részt venni. De sok vágy van bennem! Egyszerűen arról van szó, hogy azt éreztem, hogy nem engedhetem meg magamnak, hogy ne próbáljam ki, hogy milyen a szabadúszás.

Ember Márk a Lövések a Broadwayn című előadásban (Fotó: Thália Színház)

A Vígből úgy jöttél el, hogy a top előadásokban a mai napig játszol. A Tháliában van olyan darab, ami fontos neked és megtartod, megtarthatod?

A Lövések a Broadwayn-t nagyon szerettem, és az Illatszertárt is. Mindkettő közel állt a szívemhez, mert nagyon más volt, mint amit eddig csináltam. A Rettenetes szülők az egyetlen darab, amit megtartok, ami nagyon zaklatott időszakomban készült, hiszen pont akkor volt a Sztárban sztár is. Miközben arra készültem, mellette párhuzamosan mentek a próbák is. Nagyon nehéz volt, lement a verseny döntője vasárnap, és rá egy hétre szombaton volt a premier, szinte összeért a kettő. Emiatt akkor nem is nagyon tudtam megítélni, hogy milyen darabot próbálok, kicsit robot üzemmódban léteztem. Viszont most már nagyon szeretem ezt az előadást, és szerettem volna, ha megtarthatom. A többi előadásról szó sem lehetett, hiszen sorozatban megy le több előadás egy-egy időszakban, azt nem vállalhatja be a színház, – és ez teljesen érthető –, hogy megtartson, és közben ők igazodjanak az én egyeztetésemhez.

Volt esetleg olyan konkrét dolog, ami miatt úgy érezted, hogy váltanod kell?

A Szentivánéji álom próbafolyamata alatt kezdtem el érezni, hogy kicsit több beleszólást akarok a saját életembe. Tulajdonképpen a próbafolyamat kezdetétől a végéig jutottam el arra a felismerésre, hogy lépnem kell. Tehát ez nem hirtelen felindulás volt, hanem egy 2-2,5 hónapos folyamat. Ha valamihez kötnöm kell, akkor ez alatt a produkció alatt született meg az elhatározás.

Mennyire láttál előre, mert nyilván nem a vakvilágba ugrottál?

Azt tudtam, hogy nem maradok előadás nélkül, hiszen ahogy említettük az előbb, a Vígben is játszom, és itt is marad egy előadásom.  És van a Puskás musical és a Kőszívű is, és akkor már azt is tudtam, hogy nagyon közel vagyok ahhoz, hogy eljátsszak egy nagy főszerepet egy sorozatban. Ez a felmondásomkor még nem volt teljesen biztos, de utána rövid időn belül biztossá vált.

Ez már publikus? Beszélhetsz róla?

Nem, egyelőre még nem mondhatok semmit ezzel kapcsolatban. Nyáron volt a forgatás, ősszel jön a bemutató.

Amióta végeztél az egyetemen mindig tartoztál egy társulathoz, most vagy először a magad ura. Milyen érzés?

Friss, pár napos szabadúszó vagyok, mivel a szerződésem hivatalosan augusztus 31-ével szűnt meg. Így ezek az első napjaim ebben a formában. Tudom, hogy a kollégáim a Tháliában éppen most tartottak egy olvasópróbát, miközben én akkor a barátnőmmel és a kutyámmal egy réten labdáztam. És azt éreztem, hogy ez most így nagyon jó nekem. Végre olyan dolgokat is megélek az életből, amiket eddig soha. Van időm sétálni a városban, körülnézni, de már az is örömteli, hogy nem kell egyik helyről a másikra rohannom.

Ember Márk és Csarnóy Zsuzsa, A rettenetes szülők című előadásban (fotó: Thália Színház)

Ami gondolom, jólesik, ha a nyarat végigdolgoztad. Pihenni, feltöltődni volt időd?

A nyarat végigforgattam, de olyan munkával telt, ami végig feltöltött. Kicsit úgy érzem, hogy minden, ami eddig történt velem a pályámon, minden kudarc és siker, minden élmény, azért történt, hogy ezt a szerepet most eljátszhassam. Nem tudom, hogy fog sikerülni, hogy milyen lesz készen összevágva, de nekem ezt forgatni katartikus élmény volt. És mivel minden rendben ment, nem volt szükség pótforgatásokra, az arra talonban „eltett” héten el tudtunk utazni nyaralni.

Amikor 3 éve ugyanígy, az évad elején beszéltünk, akkor a Puskás musicalról mondtad szinte ugyanezt, hogy katartikus volt.

Igen, úgy látszik, valahogy háromévente jön egy olyan munka, ami összegez mindent, ami addig történt velem. Tényleg, van ebben is valami periodikusság. Mindig azt mondják, hogy tízből egy-kettő olyan van, ami kilóg a sorból, de nekem szerencsére ez a szám inkább ötből három. Legalábbis egyelőre, ami nagyon jó arány, gyorsan le is kopogom, hogy maradjon is így.

A Petőfi emlékévre készülő szabadakarat-ban sem lesz kis szereped, hiszen magát a költőt alakítod.

Ez egy koncertszínházi előadás lesz, ami nagyon érdekes vállalkozás. Nem csak nem csináltam, nem is láttam még ilyet. Gyakorlatilag megy egy prózai előadás és párhuzamosan egy koncertverzió is. Talán az Itt maradtam az éjszakában, – amit Esti Kornéllal csináltunk a Müpában, ahol a Beck Zolival olykor beleszóltunk a koncert folyásába –, volt valami ilyesmi. De ennyire élesen ilyet még nem csináltam. Szerintem ez nagyon menő. Kifejezetten örültem, amikor Illés Gabi (A szabadakarat producere – A szerk.) úgy hívott fel, hogy eben a produkcióban, énekesként számít rám.

Tehát nem volt casting, Gabi konkrétan rád gondolt, érted kiáltott a szerep?

Nem volt casting, konkrét volt a felkérés, és ez nem volt rossz érzés. Az Erkel Színházban lesz a bemutató október 21-22-én. A zenei anyagot, az összes dalt stúdióban vettük fel a nyáron. Nagyon jó kis dalok, közel vannak az ízlésemhez. A darabot pedig nemsokára kezdjük próbálni.

Bár a munka nagy része még most jön, de milyen érzés volt egy ekkora nemzeti hőst, a magyar költészet legismertebb alakját, mint szerelmes férfit eljátszani?

Mindig nagyon jó érzés szembesülni azzal, hogy a nagy, fejünkben létező ikonok pontosan ugyanolyanok voltak, mint amilyenek mi is vagyunk. Ugyanannyira rontották el a szerelmi életüket, mint mi, hoztak rossz és jó döntéseket, vagy ugyanannyira tudtak szárnyalni a szerelemben, mint mi. Ezáltal azt érezzük, hogy kicsit közelebb kerülnek hozzánk. Mert a szerelmet tekintve ők is esendők voltak, ami ha nem is vigasztaló, de kicsit mégiscsak megnyugtató érzés.

Ember Márk a szabadakart című előadáshoz készült klipben (fotó: Drakula Collective)

A szabadúszás azt is jelenti, hogy több társasághoz, csapathoz kell alkalmazkodnod. Könnyen megy ez neked?

Úgy érzem, hogy egyre jobban megy az alkalmazkodás. A látszat ellenére eléggé feszengő ember vagyok, és ha az elején nem sikerül elkapnom a fonalat, akkor nagyon be tudok fordulni. Már vannak stratégiáim: amikor új társaságba kerülök, akkor folyamatosan mantrázom magamnak, hogy szólalj meg, szólalj meg! És ha megszólalok, és sikerül valami olyat mondanom, amivel közel hozom magamat a többiekhez, akkor nagyon hamar jól érzem magam. De ha ez nem sikerül, akkor meg iszonyatosan befordulok. Volt egy olyan produkció, amiben csak pár napot forgattam, de az elején nem kaptam el a fonalat, és nem tudtam megszólalni. Egyszerűen nem tudtam beszélgetni senkivel. Ültem egyedül és vártam a jeleneteimet. Amikor szövegem volt azt elmondtam, egyébként meg csöndben lapultam. Leginkább arra törekedtem, hogy észre se vegyenek.

Élni, barátkozni, dolgozni könnyű veled?

Szerintem dolgozni könnyebb velem, mint élni. Ezért is nagy ajándék nekem a barátnőm. Általában igyekszem, sőt, néha már azon kapom magam, hogy görcsösen igyekszem, hogy szeressenek a körülöttem lévők. Ezért törekszem úgy alakítani, hogy jó legyen velem dolgozni. Fontosabb nekem, hogy azt mondják, „de jó, jön az Ember Márk”, minthogy azt, hogy milyen tehetséges vagyok. Ha abból lehet választani, hogy tehetségesnek vagy jófejnek tartsanak, akkor engem inkább tartsanak jófejnek. Attól, hogy valaki tehetséges, még egyáltalán nem biztos, hogy elviselhető. De azért is húsbavágó a kérdésed, mert amikor a pályám elején kijöttem az egyetemről, akkor két dolgot fogalmaztam meg magamnak: egyrészt, hogy a néző, amikor meglátja a nevemet bármilyen produkcióban, akkor az jusson eszébe, hogy ez az a fiú, aki biztos törekedni foga arra, hogy a 100 százalékot kihozza az egészből. Ha meg valaki a szakmából látja meg a nevemet, hogy velem fog dolgozni, akkor arra gondoljon, hogy de jó, vele jó érzés együtt alkotni.

A barátnőd szakmabeli?

Nem, és nagyon jó érzés, hogy amikor hazamegyek, nem a munkámról kell beszélni. Ez kifejezetten felszabadító tud lenni.  De nincs ebben tudatosság. Amikor szerelmes vagy, akkor teljesen mindegy, hogy mivel foglalkozik a másik.

Bár inkább a nőknél szokott kardinális kérdés lenni, de idén kerek évfordulót is ünnepeltél, 30 éves lettél. Ez számít neked bármiben is?

Az van, hogy én 27 éves korom óta 30 vagyok, szóval nem lepett meg, hogy ez jön. Biztos van benne valami női dolog, de 27 éves koromban kezdtem el azon előre görcsölni, hogy nemsokára 30 leszek. 15 évesen attól féltem, hogy mindjárt 18 leszek, és véget ér a gimnázium. 22 évesen attól paráztam, hogy 25 leszek, ami már a 30-hoz közelít, és 27 évesen eljött a pont, amikor attól féltem, hogy mindjárt 30 leszek. Így már tök jó érzéssel lettem 30.

Harmincévesen „kinövi” az ember a szorongást vagy viszi tovább magával?

Kicsit megnyugodtam, de most már lassan kezdődik a szorongás amiatt, hogy mindjárt 31 leszek, ami már nem 30. Az egész életem ilyen. A gimiben azon szorongtam, hogy véget ér, és bárcsak felvennének a színművészetire. Felvettek. Kb. egy hónapig jól éreztem magam, aztán elkezdtem azon görcsölni, hogy úristen, mindjárt kéne valami gyakorlati helyet találni. Vagyis 3 év múlva, de vajon találok-e. Ok, bekerültem a Vígszínházba, tehát van gyakorlati helyem, de vajon leszerződtetnek-e? Leszerződtetek. De kapok-e majd jó szerepeket? Érted? Ennek soha nincs vége…

A Puskás, a musical szereplői (Fotó: Puskás, a musical)

A szabadakarat egyik dalában Petőfi bőrébe bújva énekled, hogy „már tudom, mit akarok”. Ember Márk is tudja?

Igen. Szeretném ezt a szakmát úgy csinálni, hogy közben boldog ember tudok lenni. Azért nagyon különös élmény találkozni az ikonjaiddal, vagy a példaképeiddel, mert akkor meglátod, hogy ők is emberek. Ez olykor feltölt, olykor pedig elszomorít. Több embernél tapasztaltam meg, akikről azt láttam, hogy szakmailag a csúcson vannak – és egyértelműen azt gondoltam, hogy emberileg is -, hogy mennyire boldogtalanok. Én szeretném ezt elkerülni. Ez a fő tervem. 30 év múlva is boldognak maradni ebben a szakmában.

A boldogság szinte körülírhatatlan, sokszor csak pillanatnyi állapot. Ha meg kellene fogalmaznod, neked mit jelent?

Szerintem a boldogság az a pillanat, amikor éppen nem szeretnél máshol lenni. Az, amikor azt érzed, hogy most senkinek a helyébe sem vágysz, nem vágysz másik országba, másik munkahelyre, másik baráti társaságba. Hanem most ott a legjobb lenni, ahol vagy. És ez az, ami tényleg egy pillanat alatt tud elmúlni. De szeretnék erre törekedni, ezt keresem az életben. Ha mindent megtettél, de nem jött el ez az érzés, akkor változtatni kell. De csak azután, ha tényleg megbizonyosodtál arról, hogy te tényleg mindent megtettél. Divatos most gyorsan továbblépni, ha valami nem működik, és tovább is kell, de közben nem szabad a munkát kispórolni.

Önmarcangolós típus vagy?

Hát, igen. De egészséges szinten. Addig marcangolom magam, amíg van értelme. Most már azt is megengedem magamnak, hogy jó, most ért valami rossz, akkor adok magamnak másfél napot, hogy rosszul érezzem magam. Addig sajnáltathatom magam, de onnantól vége, kiventilálom magamból.

Tegyük fel, hogy valahol nem tudják ki vagy, viszont lenne lehetőséged egyetlen szerepedet ajánlani, amivel bemutatkozhatsz, amin keresztül megismerhetnek. Melyik lenne az?

Ott kezdődne a buktató, hogy nem szeretem elmondani, hogy színész vagyok. Engem egyáltalán nem ez határoz meg. De ha azt akarnám, hogy sokfélének lássanak, akkor azt mondanám, hogy jöjjenek el a Puskásra, és nézzék meg a Csak színház és más semmi negyedik évadát. És feltétlenül nézzék majd meg a nyáron forgatott új sorozatot.

Ma van a Budapesti Klasszikus Film Maraton fesztivál utolsó napja. Neked miért fontos ez a fesztivál?

Azt gondolom, hogy közösen filmet nézni mindig jó élmény, és itt olyan alkotásokat is megnézhetünk nagy vásznon, amiket én már csak tévében láthattam. A nyitóesten például a Malena című filmet vetítették. Teljesen más hatása volt moziban nézni, mint otthon. De izgalmas volt az Urániában a magyar női rendezők rövidfilmjeiből vetített összeállítás is.

Mi vár rád még az idei évadban?

A szabadakarat után jön a Demjén film forgatása, és lesz két beugrásom, de erről sem beszélhetek még. A 6szín Teátrumban csinálunk egy irodalmi estet, zongorakísérettel, Szavakkal szeretők címmel, ami Nyáry Krisztián válogatásaiból készül. Aztán folytatatni fogom, a Gyere velem színházba! projektet, amelynek keretében pedagógusoknak segítünk színházba eljutni. Illetve tervezek még egy másik, hasonló megmozdulást, ami szintén nem publikus még.

Ember Márk és Törőcsik Franciska (Fotó: IKO)

Ezek a projektek a lelkednek kellenek?

Sokszor mondták már nekem, hogy neked csak megszületni volt nehéz, ami mindig egy kicsit fájt, mert azt érzem, hogy rengeteget dolgoztam mindazért, ami eddig velem történt. De az a helyzet, hogy mégiscsak van ebben némi igazság. Csodálatos gyerekkorom volt, remek szülőkkel, jó, óvó, figyelő körülmények között nőttem fel. Azt gondolom, hogy az ilyen projektekkel tudom egy kicsit kiegyenlíteni azt a vélt vagy valós igazságtalanságot, amit érzek azzal kapcsolatban, hogy mindez másoknak nem adatott meg. Ez a minimum.

A pedagógusok hogy fogadták ezt a nemes kezdeményezést?

Rengetegen jelentkeztek, nehezebbnél nehezebb élettörténeteteket kaptam. Bár nem kértem, de valamiért jólesett kiadni magukból, vagy úgy érezték, hogy indokolni kell a jelentkezésüket. Évek óta nem voltak színházban, ha igen, akkor is csak kirendelt előadás volt, sokuknak még az utazásra sem telik. Volt, hogy egy fiúintézetből jöttek többen a Jurányiba. Izgultak, mert soha még csak nem is hallottak róla, alig találták meg, és a végén azt mondták, hogy életük egyik meghatározó élménye volt. 400 embernek tudtam az ötlettel, és a hozzám csatlakozó kollégákkal együtt örömet okozni. De nem csak a kollégák, több civil kezdeményezés is mellém állt, és a People Team is segített, mert ez az egész nemcsak az eredeti elképzelésen, hanem rajtam is túlmutatott. Amíg van lehetőségem, folytatom.

Nyitókép: Ember Márk (fotó: Steindl Gabriella)