Idén hetedik alkalommal szavazhat a közönség a Highlights of Hungary jelöltjeire, a kezdeményezés kategóriák nélkül gyűjti egybe hazánk leginspirálóbb történeteit. Ebben az évben is számos terület ügyei képviseltetik magukat: a listán szerepel a tiszai szemétszedést vagy éppen ételosztást népszerűsítő mozgalom, vidéki biogazdálkodás, színházi társulat, képzőművészeti vásár, építészeti stúdió, designer brand, hátrányos helyzetű fiatalok támogatására létrejött kezdeményezés, neurobiológus, grafikus és popzenekar is.

Remete Tibor, a Highlights of Hungary alapítója, a Super Channel kreatív ügynökség stratégiai vezetője elmondta, hogy a válogatás során olyan jelölteket kerestek, amelyek mind minket körülvevő, szerethető történetek, amelyekre mindannyian büszkék lehetünk. A Highlights célja ugyanis nem csak a figyelemfelkeltés, hanem az is, hogy egy olyan értékteremtő közösséget hozzon létre Magyarországon, amely lehetőséget biztosít a különböző szereplőknek (kurátorokat, jelölteket, üzleti és médiapartnereket, közönséget) jövőbeni kollaborációk kialakítására.

A tíz főből álló kurátori csapat tagjai (Böszörményi-Nagy Gergely, Liptay Gabriella, Martinkó József, Trellay Levente, Varga Judit, Iain Lindsay, Mádai Vivien, Prieger Zsolt, Szendrő Péter és Törőcsik Franciska) 5-5 ügyet jelöltek idén is, az 55 tételes lista a Super Channel további öt történetével vált teljessé. Szavazni 2020. január 13. és február 10. között, a Highlights of Hungary honlapján lehet. A közönségdíjat, a különdíjakat és a kurátorok elismerését február 21-én, a Katona József Színházban megrendezendő záróeseményen adják majd át.

Kiemelt kép: Vecsei H. Miklós a tavalyi díjátadó gálán (Fotó: KortársPR)