Idén sem maradunk Savaria Filmszemle nélkül! 2022-ben is megrendezésre kerül ez a kulturális esemény – továbbra is a Savaria Filmakadémia Egyesület által és jóváhagyásával. Ahogy az eddigi filmszemlék, úgy a mostani, egészen pontosan kilencedik is azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a Magyarországon belüli, különféle ismert vagy akár rejtett kulturális értékeket megmutassák a filmes műfajon keresztül. A további jó hír – a hivatalos bejelentés mellett –, hogy már el is indult a pályázat, bátran lehet nevezni a feltűntetett nem kevesebb, mint három kategória egyikére.
A tavalyi, 8. Savaria Filmszemle témaköreit és kategóriáit a Magyar Művészeti Akadémia szakágaihoz igazították (így olyanokkal találkozhattunk, mint a Színházművészet, az Irodalom vagy éppen a Film- és fotóművészet). Idén is hasonló elgondolásban álmodták meg a tematikákat, amikből szám szerint hárommal kerülhetünk szembe az alábbi nevezési űrlapon belül: Építészet, Formatervezés és Kulturális örökség. A (magyar, illetve a Kárpát-medencéből érkező) pályázók rövid vagy egész estés dokumentumfilmekkel, valamint ismeretterjesztő és kisjátékfilmekkel nevezhetnek. A pályamunkákat 2022. február 28-ig várják a szervezők. További információkért és a frissülő programért érdemes a Savaria Filmszemle hivatalos oldalát böngészni.
Kiemelt kép: Savaria Filmszemle (Fotó: Nyugat)