Júliusban tizenhatodik alkalommal rendezi meg a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál Alapítvány a Martin György Néptáncfesztivált, amelyre a szervezők hazai és határon túli magyar ifjúsági néptáncegyüttesek jelentkezését is várják.
Szegeden 1966-ban rendeztek első ízben nagyszabású nyári néptáncfesztivált. A rendezvényen az 1970-es évektől – Novák Ferenc ötlete alapján – egyik évben nemzetközi, a másikban magyarországi és határon túli magyar együttesek lépnek föl. Ez utóbbi fesztivál az 1983-ban elhunyt táncfolklorista, Martin György nevét viseli. A fesztiválon az együttesek zsűri előtt, színházi körülmények között mutathatják be a Kárpát-medence néptánckincsén alapuló új néptánc-koreográfiáikat és tánckompozícióikat, melyet a szakemberek értékelnek és díjaznak. A szervezők néhány éve döntöttek úgy, hogy a rendezvényen az ifjúsági csoportok számára kínálnak szakmai megmérettetéssel egybekötött bemutatkozási lehetőséget, hiszen ez a korosztály már birtokában van annak a tánctudásnak, amellyel képesek teljes esztétikai élményt nyújtani, miközben a lelkesedésük, szenvedélyük, odaadásuk páratlan.
A szervezők az idei fesztiválra április 30-ig várják a hazai és határainkon túli magyar ifjúsági néptáncegyüttesek jelentkezését, minimum 15, maximum 30 perces szerkesztett vagy különálló koreográfiákból álló műsorral, amelynek legalább fele új, országos fesztiválon vagy bemutatón még elő nem adott mű. A színházi bemutatókon – amelyeknek a szegedi Kisszínház ad otthont – az előadók és az alkotók egyaránt megmérettetnek. A koreográfiai versenyben kizárólag új, országos fesztiválon még elő nem adott művek vehetnek részt. A fesztivál zenekara az országosan ismert, a Dél-Alföldön kiemelkedően jelen lévő szabadkai Juhász zenekar lesz. A háromnapos programban menettánc, az együttesek műsorából ízelítőt adó szabadtéri megnyitó, folklórprogram és táncház is szerepel.
Kiemelt kép: Pillanatkép a Martin György Néptáncfesztiválról (Fotó forrása: szeged.ma)


