Elhunyt Tordy Géza, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Tordy Géza Budapesten, 1938. május 1-jén született. Bár a Színművészeti Főiskolára elsőre felvették, jelentkezésének évében, 1956-ban nem indított osztályt az intézmény, így diplomát sem szerzett. Pályáját ugyanebben az évben Kaposváron kezdte, ahol Zách János és Németh Antal voltak első mesterei. Az első évet követően két évadra Szegedre szerződött, ahol Kátay Endrével, Lakky Józseffel, Domján Edittel léphetett színpadra, rendezte őt Versényi Ida, Komor István és Horvai István is. 1959-től a Magyar Néphadsereg Színházának, illetve a Vígszínház társulatának tagja lett, amelyet egy rövid négy éves időszakra szakított meg a Madách Színház kedvéért 1963 és 1967 között.

1985-től a veszprémi Petőfi Színház rendezője, majd 1988-tól főrendezője két évadon keresztül. 1992-ben nevezték ki a Győri Nemzeti Színház művészeti vezetőjének, ahonnan 1995-ben szerződött el, hogy a Budapesti Karamaszínház főrendezője legyen, egészen 2012-ig. Várkonyi Zoltánt tartja szakmai életének legmeghatározóbb alakjának, akivel a Vígszínház mellett számos filmben dolgozhatott együtt.

Nem csak a színpadon tudott a modern és romantikus hősök megformálásával kiválóan érvényesülni (olyan ikonikus előadásokban lépett színpadra, mint a Lear király, a Caligula helytartója, a Szentivánéji álom vagy Az ügynök halála), a mozivásznon is erőteljes jelenség. Emlékezetesen alakította Baradlay Jenőt A kőszívű ember fiaiban, de játszott a Fűre lépni szabad, az Édes Anna és az Egri csillagok című filmekben is.

1971-ben és 1977-ben munkáját Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1973-ban ő kapta a Hegedűs Gyula-emlékgyűrűt, 1977-ben és 1987-ben az Ajtay Andor-emlékdíjat. 1980-ban lett érdemes, 1988-ban kiváló művész. 1987-ben a Ruttkai Éva-emlékdíjat vehette át, ezt követte 1991-ben a Kossuth-díj. 1998-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjét vehette át, 2001-ben a Bilicsi-díjat, 2002-ben a Gundel művészeti díjat. 2005-ben lett a Halhatatlanok Társulatának tagja, 2008-től pedig a Nemzet Színésze. 2008-ban megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztjét, 2011-ben pedig a Prima Primissima díjat.

Kiemelt kép: Tordy Géza (Fotó: Kollányi Péter / MTI)