Árpilis 25-én, szombat este 85 éves korában elhunyt Per Olov Enquist, a svéd irodalom nagy alakja, regény-, dráma- és újságíró.

Enquist egy észak-svédországi faluban, a Västerbotten megyei Hjoggbölében született 1934. szeptember 23-án. Apja csecsemőkorában elhunyt, így falusi tanítóként dolgozó édesanyja nevelte fel, az őket támogató mélyen vallásos közösség segítségével, amelyről később regényt is írt Lewi útja címmel. 1964-ben szerzett bölcsészdiplomát az Uppsalai Egyetemen , ezt követően a Svenska Dagbladet és Expressen című újságoknál dolgozott kritikusként. Ebben az időszakban indult írói karrierje is: 1961-ben jelent meg első regénye Kristallögat (Kristályszem) címmel. Az 1960-as években vált népszerű íróvá hazájában, oknyomozó könyveinek, később pedig drámáinak (A tribádok éjszakája, Ének Phaidráért, A földigiliszták életéből, Képcsinálók) köszönhetően.

Jelenet A tribádok éjszakája című előadásból (fotó: Várady Nikolett)

Második, még sikeresebb alkotói korszaka az alkoholizmusával való leszámolását, 1990-et követően kezdődött. Ekkor kezdte írni Az udvari orvos látogatása című művét, amely saját bevallása szerint az életét mentette meg. Művei közül több magyarul is megjelent, köztük a nácikkal rokonszenvező norvég Nobel-díjas író, Knut Hamsun motivációját kutató Hamsun – filmregény, a századforduló Párizsában játszódó Blanche és Marie könyve, A Három Barlang Hegye című meseregény, valamint annak folytatása, A harmadik barlang titka. Drámái közül az Ének Phaidráért, A földigiliszták életéből és a Képcsinálók címűt magyar színpadokon is bemutatták, A tribádok éjszakája most is szerepel a Pinceszínház repertoárján. 2008-ban jelent meg önéletrajzi regénye, az Egy másik élet, amely magyarul Kúnos László fordításában 2011-ben látott napvilágot, a szerző ekkor a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt.

Per Olov Enquist hosszan tartó betegség után békésen aludt el.

Kiemelt kép: Per Olov Enquist (fotó: Népszava)