November 28-án, életének 57. évében méltósággal viselt betegségben elhunyt Bajomi Nagy György Jászai Mari-díjas színművész, az Örkény Színház társulatának tagja.

Bajomi Nagy György 1996. december 16-án született Szentesen. Két évet töltött a Nemzeti Színház Stúdiójában, ezt követően nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol 1992-ben szerezte meg diplomáját, az osztályfőnöke Huszti Péter volt. Két évig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja volt, majd 10 évre Pécsre szerződött, amelyet 5 év szabadúszás követett. 2009-től egészen 2020-ig a szombathelyi Weöres Sándor Színházban játszott, ezt követően szerződött a budapesti Örkény Színházba, ahol haláláig társulati tag volt.

Emlékezetes alakítást nyújtott Székely Csaba Vitéz Mihály című darabjának főszerepében, a POSZT-on és a Városmajori Színházi Szemlén is díjazták érte, és ikonikus szerepe volt Feydeau A hülyéje című darabjában is, amelyért 2015-ben a Thália Színház Humorfesztiválon vehetett át elismerést. Az Örkényben színpadra lépett A szecsuáni jó ember, a Szex. Újra. El., a ’84, Az ajtó, a Solness és a Hat medúza egy tepsiben című előadásokban.

Az országos ismertséget a Tűzvonalban című sorozat Johnny-ja hozta meg neki, de látható volt a Kisváros, a Munkaügyek vagy éppen az Alvilág című sorozatokban is. Filmszerepet 2022-ben vállalt utoljára, a Nyugati nyaralás című vígjátékban volt látható.

A szakma elismerései mellett számos díjjal jutalmazták pályája során, 2013-ban vehette át a Holdbeli csónakos-díjat, 2015-ben a Básti Lajos-díjat, 2016-ban a Gábor Miklós-díjat, 2018-ban pedig kiérdemelte a Jászai Mari-díjat is.

Kiemelt kép: Bajomi Nagy György (Fotó: Horváth Judit)