„Életem legszebb időszakainak egyike ez” – interjú Ókovács Szilveszterrel

Élete 2011 óta fonódik össze a Magyar Állami Operaházzal, először a kulturális intézmény kormánybiztosa, 2013-tól pedig főigazgatója lett – ebben az évben pedig rendezőként is bemutatkozott: az ő értelmezésében debütált a Hunyadi László című opera a megújult Andrássy úti épület színpadán. Ókovács Szilveszterrel beszélgettünk. 

Kinevezése óta levezényelte az Eiffel Műhelyház átépítését, illetve az Operaház teljes felújítását. Hogy érzi magát most, hogy ezeken az embert próbáló feladatokon túl van? Elégedett az elvégzett munkával?

Nem szeretnék senkit sokkolni, de az Erkel Színház újranyitása volt az első projektünk még 2011-2013-ban… Azután jött az OPERA Eiffel Műhelyháza (2013-21) és az Operaház (2015-2022), amelyből az úgynevezett üzemház, a tízszintes, Hajós utcai leendő Simándy épület még hátra van, év végéig készül el. Ami pedig a következő éveinket illeti, az „önellátás” érdekében fel kell újítanunk az Eiffel szomszédságában az OPERA Depót (díszletraktár) és ugyancsak elhagyott épületek felélesztésével ugyanitt ki kell alakítanunk az OPERA Campust, ahol balettnövendékeink és gyermekkari tagjaink képzése mellett színházi szakmákat is oktatunk majd, énekkari, zenekari és pedagógus továbbképző akadémiánk nyílik, valamint operastúdió, mint posztgraduális képzési forma. Klasszikus balett diplomát is kibocsátunk majd, ahogy operarendezői oklevelet is. Emellett az Erkel Színház korszerűsítése is napirendre kerül: multifunkcionális épületként szeretnénk üzemeltetni, sok szimfonikus zenekar, musical-projekt, nívós könnyűzenei előadók, unplugged koncertműsorok életre hívói örömére – népszerű operák és balettek mellett. Úgy nézem, mire mindennek az alkotómunkának végére érünk, egy újabb operaigazgatói ciklus is lepöröghet…

Mesélne az öt évadon át tartó folyamatról? A közönségforgalmi terek gyönyörűek lettek, de emellett számos technikai és egyéb újításra is sor került.

Természetesen az Operaház van leginkább szem előtt, amely valóban gyönyörű és még annál is gyönyörűbb lett. Amit a nézői szem nem, vagy nem azonnal érzékel, az az épület technikai előrelépése és egyes üzemi területek funkcióváltásai. A 138 esztendős épület Magyarország legmodernebb színháza lett a beleépíttet színpadtechnológiának köszönhetően, amely emelkedik, süllyed, forog, csúszik és billen is gombnyomásra, ötvenféleképp.

Ötnapos fesztivállal ünnepelték az újranyitást, milyen volt az eseménysorozat visszahangja?

Szerencsére ezrek voltak kíváncsiak már az első napokban is a Házra, sok diákot, építőmunkást, Covid-árvát, egészségügyi dolgozót és környékbéli lakót is vendégül láthattunk. Hogy mennyire leszünk sikeresek, azt a következő hónapok mutatják majd: a legerősebb előadásainkat tesszük színpadra, ezek az elmúlt években egyáltalán nem voltak láthatóak. Jelentős sztárjárásra is készülünk, Plácido Domingo neve csak egy a sok csillag közül. Ha minden szék mindig tele lesz, és a most indult jövő szezonos értékesítésünk is jól halad, akkor már csak a turistáknak kellene visszatalálnia Budapestre, hogy az Operaház úgy menjen, ahogy mennie illik és kell is. Utóbbi nem kis mértékben múlik a háborún és a víruson is, úgyhogy vannak kiszámíthatatlan veszélyek is, ha egészen őszinték szeretnénk lenni.

Korábban is volt arra példa, hogy kreatív ötleteivel előadások egész sorának koncepcióját dolgozta ki, március 13-án azonban teljesen új szerepben is debütált, akkor tartották ugyanis a Hunyadi László premierjét – az Ön értelmezésében. Miért pont most próbálta ki magát rendezőként?

Igaza van, eddig is megtehettem volna, hisz aligha talál olyan művész igazgatót, aki nem rendez a színházában: pláne, hogy operarendezőből nincs sok Magyarországon. Azonban csak a presztízse miatt nem szerettem volna, találtam elég feladatot így is magamnak, és valóban sok előadás megszületésénél bábáskodtam ötletekkel, librettóval, témafelvetéssel. A Hunyadi László azonban régi becsípődés nálam, és azt is éreztem, hogy egy próbaüzem nélküli színházindítás olyan rugalmasságot kíván, ami csak bennem lesz meg. Szeretett rendező kollégáim óhatatlanul félthették volna a szakmai presztízsüket, ha 10 kiírt próbából 7 félbeszakad a bejáratós technika miatt – én viszont nyugodt szívvel megtehettem, hogy bíztam a helyzetek megoldásában és megoldódásában. Végül tervezőmnek, Lisztopád Krisztinának köszönhetően látványos és – az értékesítés mondja, nem én – igen sikeres produkció született olyan magyar énekesekkel, akik a világ bármely pontján megállják a helyüket. És ott van a része a sikerben a Kocsár Balázs dirigálta zeneiségnek is.

Az ősváltozathoz nyúlt vissza, mi ennek az oka?

A drámát érthetőbbé és igazabbá tette végre, hogy Erkel eredeti partitúráját lapoztuk fel. A főzeneigazgató úrral érdekes utunk volt idáig: a debreceni ősváltozati előadást 12 éve Szabó Máté rendezte az ő vezényletével, én pedig 10 éve hoztam össze az ős-lemezfelvételt Héja Domonkossal a pulpituson. Végül a két ős-változatból illesztettük össze az optimálisat, Balázs a zenéért, én a szövegért feleltem, de mindkettőnket a lehető legnagyobb hűség és érthetőség vezetett. A közönség visszaigazolja, hogy helyes úton jártunk, az énekesek igazi alázattal cserélték le magukban a majd’ száz éven át futott átdolgozás szólamait az igazira.

Bámulatos a díszlet – minden felvonáshoz egészen más látvány társul, a jelmezek – közel háromszáz kosztüm játszik a darabban, parádés a szereposztás – Kolonits Klára (Szilágyi Erzsébet) és Miklósa Erika (Gara Mária) mellett például Brickner Szabolcs (Hunyadi László) és Bretz Gábor (Gara nádor) is színpadra lép, és a megújult színpadtechnika lehetőségeit is maximálisan kihasználja. Monumentális előadás született – mit érzett ezt látva a premieren?

Életem legszebb időszakainak egyike ez, 52 esztendős vagyok, alighanem karrierem csúcsán, én ennél nem vágyok, nem is vágytam soha feljebb. Úgy indultam ennek a rendezésnek, hogy már csak azért is ingyen csinálom, mert ez az én tanulópénzem, gyorsított tapasztalása annak, amelyet egy fél életen át láttam énekesként, közönségként, kritikusként, igazgatóként és alkotótársként is. Mintha a tesztpályáról most végre kijutottam volna a forgalomba… Büszke vagyok és mérhetetlenül hálás a produkció stábjának, az előbb sorolt művészek mellett az asszisztencia is hatalmas munkát végzett: akinek kiírattam a nevét, az mind nélkülözhetetlen alkotórésze volt a produkciónak. Végtére is vagy 250-en adjuk elő esténként.

Lesz ennek a „kirándulásnak” folytatása?

Biztosan. Nyugalmat éreztem magamban és nyitottságot a próbafolyamat alatt, és azt a szabadságot is, amely ahhoz kell, hogy olvasat alakuljon a kezünk alatt, ne csak gépies szövegfelmondás, vagy a szövegtől teljesen független, ráerőszakolt másik univerzum keletkezzen. Remélem, nem csaptak be az érzékeim.

Ebben az évadban még hat premierrel készülnek. Ön melyiket várja leginkább?

Valójában csak két „rendes” bemutatónk lenne már, a Paquita című egyfelvonásos klasszikus balettmű és a wagneri Ring záróköve, Az istenek alkonya. De még mindig a Covid alatti tartozásainkat törlesztjük, így két év csúszással jön a Parsifal is, tehát egy másik hatalmas Wagner-opusz húsvétkor, és még előtte a Keresztkantáták című, Bach-ot a mozgásszínházzal társító kísérleti előadásunk is debütál, ugyancsak két idényt késve. Mozart daljátéka, a Szöktetés a szerájból, a Tűzmadarak és a Don Juan című két kortárs koreográfia is csak közönség nélküli stream-adásokban ment eddig, sőt, ez a nagy Verdi-műre, a Don Carlosra is igaz. Így lesz tehát a terv szerinti kettőből gyakorlatilag nyolc: komoly menet várható!

Nyilvános az OPERA 2022/23-as évadterve is, mesélne a premierekről?

A szezon szokásomhoz híven tematikus: Mítosz & történelem a címe. Nyilván nagy estének ígérkezik Prokofjev Háború és békéjének magyarországi premierje Callixto Bieito rendezésében (koprodukcióban a genfi Nagyszínházzal), várom művészeti igazgatónk, Almási-Tóth András Idomeneo-előadását és Szikora János prezentálásában a Madarász-ősbemutatót (Az ötödik pecsét) is, ahogy Szabó Máté János vitézét is, hisz Petőfi-bicentenárium is lesz. A fiatalok közül Szenteczki Zita kiteljesíti korábbi kamaraváltozatú, húzott Gluck-Orfeuszát, Tulassay Ádám két trójai balett-egyfelvonásos közé készíti Monteverdi Tankrédjának sajátos előadását. Ősbemutató-szeánszhoz komponál zenét Selmeczi György is (Artaban), két olasz egyfelvonásosunk pedig már három évet késik, de nem múlik Harangi Mária színre vitelében (Fantasio & Fortunio). Barta Dórának megint találtunk egy műfajközi darabot, Purcell Dido & Aeneasát rendezi-koreografálja a diákprogramunk számára, ahogy Toronykőy Attila is a nyolcadikosok számára alakítja ki a Puccini-féle Gianni Schicchi 2.0-ás változatát. A balett térfelén Borisz Eifmann Pygmalion-hatás című produkciója vált majd ki izgalmat, és mindkét Bartók kezétől való színpadi táncmű új koreográfiát kap: Venekei Mariann A csodálatos mandarint, Velekei László A fából faragott királyfit komponálja társulatunk, a Magyar Nemzeti Balett művészeire. Az évad vége elhozza majd egy másik koprodukciónk, a San Diego-i Opera Neóval közösen kihozott korai Mozart-opera, Az álruhás kertészlány premierjét is, Almási-Tóth András rendezésében. Lesz még egy új Toscánk is, de arról nem mondunk többet, viszont az is fontos, hogy tovább játsszuk a mostani operaházi újranyitás két történelmi, de lám, mítosszá emelkedett címét, a Hunyadi-operát és a Mayerling-balettet is, az immár teljessé lett mitikus mű-sorozatról, A niebelung gyűrűjéről nem is szólva.

Tehát továbbra sem a pihenésé lesz a főszerep az OPERÁban, és az Ön számára sem. Mit kíván a társulata és saját maga számára az elkövetkező időszakra?

Azt kívánom, hogy csak rajtunk múljon minden, ne laboratóriumokon és ne is tábornokokon. És hogy tudjuk a közönséget fotelekből, tévé mellől és maszkok mögül igazi, élő élményre visszacsábítani!

Kiemelt kép: Ókovács Szilveszter (Fotó: Emmer László)