Augusztus 26. és szeptember 3. között több mint 150 programmal várja a látogatókat a 21. VIDOR Fesztivál Nyíregyházán. A fesztivál húsz helyszínének eseményei között a számos hazai vígjáték mellett szabadtéri koncerteket, irodalmi ínyencségeket is találhatnak a látogatók. 

Az idei versenyprogram kiemelkedően színvonalas, több nemzeti színház is képviselteti magát, nagy neveket felvonultató produkciók kerülnek színre. A versenyprogram díjait csakúgy, mint az előző években Kirják Róbert színházigazgató és az idei zsűri elnöke, Trokán Péter színművész házhoz viszi majd: a díjazott társulatok és művészek az első „otthoni” előadásuk után, „saját közönségük” előtt vehetik majd át az elismerést jelentő üvegszobrot. A fesztivál nagyszínpadának vendégei között ott lesz a Magna Cum Laude, a Hooligans, a Ganxsta Zolee és a Kartel, a ByeAlex és a Slepp, az Ivan & the Parazol és Azahriah is. Mellettük olyan jól ismert hazai előadók is fellépnek, mint Falusi Mariann, Horgas Eszter, Dolhai Attila és Janicsák Veca, valamint a Móricz Zsigmond Színház színművészei. A világzene sem szorul a háttérbe, hiszen koncertezik a macedón Dzambo Agusevi Orchestra és a latin zenét játszó amerikai Orkesta Mendoza. 

Nyíregyháza főterén augusztus 29-én A padlás című előadással várja a közönséget a Veres1 Színház. Az irodalmi programok nagy részének és színházi előadásoknak is otthont ad majd a Szindbád- és a Bencs-villa, de Náray Erika Többszemközt beszélgetős estjére is a Sóstói úti villában várják majd az érdeklődőket. A Szindbádban ezzel párhuzamosan a nyíregyházi társulat történetét bemutató időszaki kiállítás nyílik. A Vidor Kertben bábszínházi előadások mellett nemzetközi és hazai előadók koncertjei lesznek: fellép az ukrán Kommuna Lux és a marokkói Chalaban, a hazai zenei életet pedig többek közt a Harmadik figyelmeztetés és a Napfonat képviseli.

A részletes program a VIDOR Fesztivál oldalán olvasható.

Kiemelt kép: Pillanatkép a VIDOR Fesztiválról (Fotó: Móricz Zsigmond Színház)