Nagypénteken délelőtt debütált a Bohemian Betyars új dala és klipje, amiben Elek Ferenc a főszereplő. A Bánatszalonna címet viselő szám azzal a gondolattal játszik el, hogy mi a helyzet akkor, ha valaki rossz hangulatában nem tud megállni egy tábla csokinál vagy egy doboz fagyinál, hanem ezeknél sokkal több kell ahhoz, hogy jobban érezze magát.
“A dal zenei alapjain több, mint egy évvel ezelőtt kezdtünk el dolgozni, és ekkor valamelyikünk bedobta a német ‘kummerspeck’ kifejezést, ami magyarul bánatszalonnát jelent. Ez eredetileg csak munkacím lett volna, de egy idő után rájöttem, hogy ennél jobb témát keresve se találnék a dalszöveghez. A bánatszalonna ugyanis a szomorúság miatti meghízásra utal, a stresszevés okozta hájasodásra, ami történhet egy szakítás, vagy akár egy nehéz politikai év után. Úgy éreztem, ehhez nemcsak én, hanem a világ jelenlegi történései miatt a közönségünk is könnyen tud kapcsolódni, szóval eköré épült a dalszöveg és a klip koncepciója is” – mesélte a dal történetéről Szűcs Levente, a Bohemian Betyars egyik frontembere.
A dalnak nem csak a címe nem mindennapi, a szövegében is van egyfajta groteszk humor: szóba kerülnek zsírjukban kisült szerelmek és könnyen romlandó pillanatok is. Éppen ez volt az, ami megmozgatta a zenekar fantáziáját, és ami miatt úgy döntöttek, videót készítenek hozzá, amelynek megjelenését szándékosan nagypéntekre időzítették. A Bánatszalonna klipje egy fiktív titkos társaság belső körének közegében játszódik, ahol a jómódú, de boldogtalan vendégek szó szerint az elesettek nyomorával próbálják betölteni a bendőjükben tátongó űrt. Közülük is kiemelkedik egy alak, akit Elek Ferenc személyesít meg. Ő hiába habzsol, egyszerűen nem csillapodik az éhsége; az abszurd végkifejlet pedig egyszerre idézi David Lynchet és a Monty Python-féle Az Élet Értelmét.

Jelenetkép a Bohemian Betyars Bánatszalonna című klipjéből (Fotó: bobbyholmes)
A videót Salvatore Giuliano rendezte, aki nemrég Berlin Music Video Awards 2025-ös versenyébe is bekerült, és akivel nem először dolgozott együtt a zenekar: ő készítette A falu rossza és a La Bohéme klipjét is, így nem volt nehéz összehangolni a vízióikat. Szükség is volt rá, hogy a felvételek gördülékenyen menjenek – a Bánatszalonna egyik érdekessége ugyanis, hogy filmre forgott, Szemerey Bence operatőr ötletének köszönhetően, aki nemrégiben A brutalista werkfotóival járta be a világsajtót, és felkerült a Forbes 30 under 30 listájára is.
A Bánatszalonna a Magam sem tudom után a második előfutára a Bohemian Betyars készülő, 2026-ban érkező nagylemezének. Élőben legközelebb május 23-án láthatjuk őket a Kobuciban.
Kiemelt kép: Elek Ferenc a Bohemian Betyars Bánatszalonna című klipjében (Fotó: bobbyholmes)