A mai napon 17 órától különleges szépirodalmi, természettudományos és művészeti ritkaságok kerülnek kalapács alá az antikvárium téli, online árverésén, melyek között megtalálható lesz Albert Einstein német nyelvű, üdvözlő sora, egy Ady Endréről készült 1913-as amatőr fénykép, amit a költő a Nyugat titkárnőjének dedikált és a magyar csodalóról, Kincsemről 1878 körül készült színes litográfiára is.
Az aukción azonban nem csak százezres nagyságrendű tételek várják az érdeklődőket, hiszen Fekete István Tüskevárának egy dedikált példánya, Ottlik Géza Minden megvan című elbeszéléskötetének dedikált első kiadása és Haller Ferenc Az ugaros szőlőművelésről szóló, Kolozsvárott 1834-ben megjelent könyve is színesíti a palettát. Illetve a kínálatban számos magyar hírességek relikviáival is találkozhatunk, mint például Szent-Györgyi Albertről készült eredeti fényképekkel, Bánki Donát dedikált tanulmányával és Kandó Kálmán fiatalkori portréjával is. Az antikvárium téli aukciójának egyik ritkasága minden bizonnyal az ez idáig még sosem árverezett, mindössze ötven példányban készült, 20 jeles kortárs művész lapjaiból összeállított mappa, melyet Bartók Béla 100. születésnapjára adtak ki.

Fekete István Tüskevárának egy dedikált példánya (Fotó: Axioart)
A Múzeum Antikvárium természetesen lehetőséget biztosít a klasszikus vételi és telefonos megbízások számára is. Mivel az aukción egyedi darabokra licitálhatnak az érdeklődők, ezért az érdeklődők a könyveket, kéziratokat, metszeteket akár személyesen is megtekinthetik a Múzeum Antikváriumban is.
Kiemelt kép: Albert Einstein írás közben (Fotó: Axioart)