Május 31. és június 2. között a Kelet-Nyugati Alkotóműhely megszervezi az idei évad második Hosszú Hétvégéjét az RS9 színházban. A háromnapos programsorozaton fellépnek az SZFE, a KIMI, a Pesti Magyar, a Nemes Nagy, illetve – egyedüli vidéki csapatként – a Pécsi OSZIP növendékei is. Az előadások mellett az érdeklődőket koncertek, független alkotók rövidfilmvetítései, irodalmi felolvasóest, néptáncház és képzőművészeti kiállítás is várja. A színházi workshopokon és a kerekasztal-beszélgetésen keresztül pedig maguk a résztvevők is belekóstolhatnak a színházi alkotómunka szabadságába és az együtt alkotás rejtett lehetőségeibe.
“Művészet és kultúra kölcsönösen feltételezik egymást. Mérhetetlenül sok ágazatuk, irányuk, korszakuk, stílusuk van és nincs olyan, aki valamilyen művészeti formában ne találna magára: legyen az film, zene, színház, irodalom, tánc, képzőművészet, vagy ezeknek az összefonódása. A művészeten keresztül egy magasabb rendű kapcsolódás jöhet létre ember és ember között; ebből pedig mindig valami új formálódhat. Hisszük, hogy a különbözőség a teremtés és a fejlődés alapfeltétele.” – Pontosan ezért szervezi meg félévente a Kelet-Nyugati Alkotóműhely a háromnapos fesztivált, a Hosszú Hétvégét, amit idén tavasszal az EGYÜTTHATÓ hívószóval tartanak meg. Az összművészeten keresztül szólítják meg a fiatal alkotókat, és ösztönözik őket arra, hogy egymás művészetének is szemtanúi és élvezői legyenek; valamint arra, hogy kapcsolódjanak egymáshoz, és inspirálódjanak egymás által.

Jelenetkép a Páternoszter című előadásból (Fotó: Déryné Program)
A három nap alatt látható lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetem gyerekeknek szóló bábelőadása, a Manógyár, a Keleti István Művészeti Iskola diákjainak vizsgaelőadása, a Háromgarasos opera, a Pesti Magyar Színiakadémia tanulói pedig a …volt ifjúság és volt szerelem… Csak nem vettük észre című előadással mutatkoznak be. A Nemes Nagy Ágnes Színészképzés Gáspár és Róbert című vizsgaelőadásával érkezik, de műsorra került a Pécsi OSZIP 14. Évfolyamának vizsgaelőadása, A jó pálinka itassa magát is. A Kelet-Nyugati Alkotóműhely több produkcióval is készül: műsorra tűzik a nemrég bemutatott Páternoszter című előadást, irodalmi felolvasóestet és a kerekasztal beszélgetést is tartanak, ez utóbbinak a témája a részvételi színház lehetőségei lesz.
A Hosszú Hétvége teljes programja a Kelet-Nyugati Alkotóműhely oldalán olvasható.