„Egyszerre őrizzük és ápoljuk a tradícióinkat, illetve keressük az új utakat” – interjú Meczner Jánossal

A Budapest Bábszínház október 8-án ünnepli fennállásának 70. évfordulóját. A kerek születésnap miatt az immáron tizedik alkalommal megrendezésre kerülő BÁBU Fesztivál pontosan ezen a napon kezdődik, méghozzá a teátrum Holdbeli csónakos című előadásának premierjével. A jubileum alkalmából a színház és a bábművészet múltjáról és jelenéről Meczner János igazgató úrral beszélgettünk.

A X. BÁBU Fesztivál alkalmából megjelent kiadvány köszöntőjében említi, hogy számos korszaka volt a Budapest Bábszínháznak. Végigmegyünk rajtuk?

Örömmel. Minden színháznak vannak jobb és rosszabb korszakai, nincs ez másképp a Budapest Bábszínház esetében sem. Egy tapogatózó próbálkozást leszámítva, a ’40-es évek elején a Podmaniczky utcában működött rövid ideig Rév István Nemzeti Bábszínjátéka, de 1949. október 8-ig nem volt klasszikus értelemben vett bábszínház Magyarországon. Akkor nyitotta meg kapuit az Állami Bábszínház. Az akkori közönséget egyértelműen a gyerekek alkották, az volt a cél, hogy megalapozzák az ő színház-szeretetüket az első itteni élményekkel.

Erről az első időszakról elmondható, hogy igazi útkeresésről volt szó. Erősen jelen volt a teátrum életében a politika, a műsort inkább az határozta meg, hogy mit vár el a kormány, nem pedig az, hogy a közönségnek mire van szüksége. Ebben az időben minden szovjet gondolat zseniálisnak számított, és emiatt persze néha ostobaságokat is át kellett vennie a korabeli magyar kultúrának. Az viszont óriási lökést adott a hazai bábművészetnek, amikor az ’50-es évek elején Szergej Obrazkov Budapestre látogatott. Ő egy egészen zseniális, világhírű bábos volt, aki nagyon erősen hatott a magyar bábszínházra, jó irányba terelte az akkori alkotókat.

Az ’50-es évek végén vette kézbe Szilágyi Dezső az intézményt, ez már egy teljesen másik korszak volt.

Igen. Szilágyi nagyon hosszú ideig volt igazgató, ami alatt teljesen átalakította a színházat struktúrájában és művészetében is. Országos hálózatot alakított ki, kis túlzással lehet mondani, hogy minden faluban fellépett a társulat. Természetes volt abban az időben, hogy egy évadban 1800-2000 előadást játszottak, Ezzel párhuzamosan folyt a munka Budapesten.

Másrészt felfedezhető az erőteljes minőségi szintemelkedés is. Szilágyi Dezső a zenés darabokat preferálta és ezekkel érte el a legnagyobb sikereit, gondolok itt Bartóktól A csodálatos mandarinra, A fából faragott királyfira, Sztravinszkij Petruskájára, Kodálytól a Háry Jánosra vagy éppen Csajkovszkijtól A diótörőre. Ezekkel a produkciókkal egy sajátos stílust sikerült kialakítania, ami meghatározta az egész együttest, ami ezzel világhírűvé vált. Mindenhová hívták a társulatot, óriási nemzetközi sikereket értek el.

És ha jól sejtem ebben az időszakban már nem csak a gyerekek alkották a közönséget.

Igen, a strukturális és művészeti megújulással párhuzamosan erősödött a felnőtteknek szóló repertoár is. Játszottak olyan klasszikusokat, mint Shakespeare Szentivánéji álom című drámája, de bábosítottak olyan szerzőket is, akik a kortárs színházművészetnek abban az időszakban törtek előre. Ez elképesztően erős korszaka volt a Budapest Bábszínháznak. Ugyanakkor egy idő után nagyon hiányoztak az új impulzusok. Szilágyi megkövetelte az illúziószínházat, tehát nem engedte meg, hogy a mozgató is megjelenjen, csak és kizárólag a báb látszódhatott.

Regnálásának a vége felé már egyre többen foglalkoztak a báb és a mozgató kapcsolatával, ugye?

A múlt század végén, de főleg ennek a századnak az elején egyre inkább előtérbe került a színész megjelenése a báb mellett, ami nyilvánvalóan teljesen új dimenziót hozott a bábművészetbe. Elkezdtek azzal is kísérletezni, hogy különböző bábtechnikák hogyan tudnak egyszerre jelen lenni a színpadon. Sőt, egyre hangsúlyosabb lett a különböző társművészetek bevonása is a bábos munkákba. Az irodalom és a színész mindig jelen volt, de az, hogy bevonódott a videótechnika, a filmes eszközök, valamint a cirkusz, ez teljes újdonság volt. Ezekkel az izgalmas újításokkal sokkal komplexebb irányzatok alakultak ki, ami a bábszínháznak óriási lökést adott. És ez visszafelé is hatott, az élőszereplős színházba is elkezdett beszivárogni a báb, több olyan előadás van most is repertoáron, ahol a rendezők bábos elemekkel jobban ki tudták fejezni a gondolataikat. Így ez a bábművészekre és a prózai vagy zenés színművészekre is inspirálóan hat.

Az is nagy változást hozott, hogy az utóbbi időben nagyon sok élőszínházi- és filmrendező is kedvet kapott bábszínházi rendezésre. Például Kovalik Balázs, Jankovics Marcell, Ascher Tamás, Mácsai Pál, Alföldi Róbert, Sopsits Árpád… Lehet érezni, hogy ők más munkáikban is elkezdtek bábos elemeket használni, ez megint a kölcsönös hatás. Ez is egyfajta más szemléletet kezdett el kinyitni a Bábszínházban.

Ahogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen elindított speciális képzések is.

Igen. ’95-ben elindult a bábszínész, majd 2008-ban a bábrendező képzés a Színművészeti Egyetemen. Akik itt végeztek, specifikusabb képzést kaptak, mint a korábbi művészeink, akik szinte csak bábos tanulmányokat folytattak. A kortárs bábművészetben többféle művészeti ágban kell otthonosan mozogni, amit ők már elsajátítottak természetesen a bábos tanulmányaik során az egyetemen. Ez is elősegítette a Budapest Bábszínház mostani korszerűségét.

Kimondhatjuk akkor, hogy legalább olyan magasságokban jár ma a Budapest Bábszínház, mint a Szilágyi Dezső nevével fémjelzett csúcsidőszakban?

Ezt maga mondta ki, nem én, de nem mondok ellent! Őszintén azt gondolom, hogy ez így van.

Én nyitottságot és kísérletezőkedvet is látok.

Igaza van. Természetesen vannak kevésbé sikerült előadásaink is, de ez pont azért van, mert folyamatosan kísérletezünk: miközben a bábozás évezredes hagyományaiból megtartjuk azt, ami jó, belemegyünk mindenféle „brahiba”, amivel sokszor kockázatot vállalunk. Ez jellemez minket leginkább, egyszerre őrizzük és ápoljuk a tradícióinkat, illetve keressük az új utakat úgy, hogy olyan témákban szólalunk meg, amelyek foglalkoztatják a társadalmat. Ez elég nehéz vállalás, hiszen nekünk olyan pedagógia szempontokat is figyelembe kell venni, amit más együtteseknek nem.

Emellett fontos számunkra, hogy hassunk a felnőtt nézőinkre is, hogy őket is bevonzzuk az előadásainkra, emiatt játszottunk Brechtet, Moliére-t, Shakespare-t, Goethét, Mozartot. Most éppen Kosztolányi Esti Kornélját készülünk bemutatni… Szóval nagyon harcolunk a felnőttekért is. A szlogenünk is ehhez igazodik: #abábnemkorosztályhanemműfaj. Szerencsére elmondhatom, hogy most már kezd elindulni ez a vonal is, vannak olyan felnőtt előadásaink, amire bejön spontán is a néző, erősödünk ebben is. Mint ahogy a társulat is egyre stabilabb és erősebb.

Jövő héten lesz 70 éves a színház, egészen pontosan kedden, amit egy nemzetközi szemlével, a X. BÁBU Fesztivállal ünnepelnek. Weöres Holdbeli csónakosa lesz a nyitóelőadás, miért pont ezt választották?

Nagyon szeretem ezt a darabot! Valahogy mindig előkeveredik azokban a színházakban, ahol nekem az évek alatt befolyásom volt a műsortervre. Azt gondolom, hogy a Holdbeli csónakos ritka kincse a magyar irodalomnak. Egyrészt Weöres csodálatos nyelvezete miatt, másrészt a magyar mítoszvilág példátlan használata miatt, gondolok itt Bolond Istókra, Paprika Jancsira és Vitéz Lászlóra, akik mind szerepelnek benne. Amikor ezt Weöres a ’40-es években megírta, ő maga is úgy gondolta, hogy bábelőadásként tudna a leginkább érvényesülni, de valahogy úgy hozta a sors, hogy hosszú ideig sehol sem játszották, majd egyszer csak a drámai színházak kezdték el műsorukra tűzni. Egy kamaraszínházi változatot leszámítva, sosem játszották még bábszínházban. Abban biztosak voltunk, hogy a 70. évfordulót egy magyar történet színpadra állításával szeretnénk ünnepelni, így valahogy egyértelművé vált, hogy ehhez nyúljunk. Most izgatottan várjuk, hogy bemutathassuk, az alkotók e pillanatban is gőzerővel próbálják még.

Most először van ősszel a BÁBU, illetve most először vannak külföldi meghívottak is.

Igen, tavasszal szokott lenni, de most az évforduló miatt őszre időzítettük. A fesztiválnak van egy 10 évre visszatekintő múltja. Abban az időben kezdett el foglalkoztatni minket, hogy nincs Budapesten semmilyen bábos találkozó, nagyon ritkán érkeztek egy-egy vendégjátékra társulatok csak. Ezen szerettünk volna változtatni, de igazából semmilyen anyagi fedezetünk nem volt rá. Azt találtuk ki, hogy egyszemélyes darabokat hívunk el, azokat láthatta a közönség. Az anyagi nehézségek ellenére évről évre tudtunk előre lépni, így egy idő múlva például már kisebb kamaraelőadásokat is meg tudtunk mutatni. Ez az első év, hogy lehetőségünk volt nemzetközivé tenni a Fesztivált, végre külföldi együtteseket is hívhattunk. Bízom benne, hogy ezzel olyan hagyományt teremt a színház most, ami rendszeressé tud válni.

Azt gondolom, hogy egy közel kétmilliós város művészetéhez a bábozás nagyon is hozzátartozik, nagyon fontos, hogy lássuk, a világ más tájain hol tart ez a műfaj. Ebben az évben egy jó válogatást tudtunk összerakni, kiemelkedő színvonalú előadásokat hívtunk meg, és az itthoni palettáról is a számunkra legkedvesebb alkotásokat hozzuk el. Ezek együtt nagyon izgalmasan mutatják majd meg egyszerre a bábozás hagyományait, illetve a kortárs művészeti irányzatokat.

Több kisérőprogrammal is készülnek a Fesztiválra, ha jól tudom.

Igen. Lesz egy tudományos konferencia, aminek a témája elsősorban a bábesztétika és a bábtörténet. Ezt három intézmény közösen hozza létre: a szintén 70 éves nagyváradi bábszínház, az itteni Színházi Intézet és mi. Korábban kiírtunk egy drámapályázatot, aminek az eredményhirdetését szintén a Fesztiválon tartjuk majd meg. Megkötés volt, hogy a darabok a tinédzserek problémáit dolgozzák fel, illetve, hogy a pályázók 35 évnél fiatalabbak legyenek. Közel 30 pályamű érkezett be, melyek közül három díjat is nyert. Nagyon fontos számunkra, hogy a múlt emlékeit megőrizzük, így a jubileum alkalmából a Budapest Bábszínház előcsarnokában egy emléktábla elhelyezésével fogunk tisztelegni Szilágyi Dezső emléke előtt.

Kiemelt kép: Meczner János (Fotó: Éder Vera)