„Egyénileg is jónak kell lenni, de együtt is” – Interjú Honti Györggyel

Augusztus legvégén debütált a tatabányai Jászai Mari Színházban, Guelmino Sándor rendezésében Joe Orton Polgárkukkantó című bohózata. Az évad első bemutatójában Honti György Dr. Rance-t, egy pszichiáter végzettségű minisztériumi ellenőrt alakít, aki – ahogyan az már lenni szokott – egy félreértés folytán alaposan megkavarja az amúgy is zavaros vizet. Szerepéről, a műfaj létjogosultságáról kérdeztük a színészt, de a beszélgetésben az elmúlt évek sikerdarabjairól (Francia rúdugrás, 10) is szóba kerültek.

Az utóbbi években a Covid teljesen újraírta a színházak életét, ez kimondottan igaz a próbaidőszakra. A Polgárkukkantót augusztus legvégén mutatták be – szó szerint ez az előadás nyitotta az évadot. Ennek a darabnak hogyan alakult a próbaidőszaka?

Ennél az előadásnál a próbafolyamatba szerencsére nem szólt bele a Covid. Általában a következő évad első bemutatóját május elejétől június közepéig be-, a premier előtt pedig készre próbáljuk 1-2 hét alatt.

Az előadás egy vérbeli bohózat, tele félreértésekkel, hazugságokkal. Még kevesebb előadás ment le, de hogyan látja a bohózatok helyzetét: a nézők keresik, szeretik?

A nézők nagyon szeretik a vígjátékokat, erre kiváló példa a Francia rúdugrás, amely bérletszünetes előadásként képes megtölteni a nagyszínpadot is. (Az előadást általában a Kamaraszínpadon játsszák – A szerk.) Nemcsak nálunk, mindenhol nagy szükség van az ilyen darabokra, a vezetőség pedig kimondottan figyel arra, hogy a Jászai Mari Színházban az igényesebb változatokat vegyük elő. Orton bár egy francia bohózat mintájára írta meg a Polgárkukkantót, de beleágyazott egy társadalmi szatírát is. Guelmino Sándor (a rendező – A szerk.) remekül kötötte össze ezt a kettőt, hogy működni tudjon. Az eddigi tapasztaltok szerint tetszik a nézőknek.

Az előadást eredetileg két évvel ezelőtt mutatták volna be, azonban a Covid miatt a premiert el kellett halasztani. Ez azonban talán jót is tett neki, hiszen így a történet aktuálisabbá vált – gondolok itt a darabban megjelenő nemi szerepek kérdéskörre.

A jó színdarab ismérve, hogy minden korban aktuális. Joe Orton 1967-ben írta meg ezt a művet, hogy azt honnan tudhatta, hogy 2022-ben ennyire aktuális lesz Magyarországon, azt tőle kellene megkérdezni. Valószínűleg mindez már az ő korában és közegében is probléma lehetett, ami most újra felerősödött. Nem a próbák alatt kerültek bele az adott mondatok, hanem a szerző írta bele azokat évtizedekkel ezelőtt.

Ön Dr. Rance-t kelti életre, egy orvost, aki mindenhez tudományos alapon közelít, ezzel is tovább bonyolítva az egyébként sem egyszerű helyzetet. Ebben a műfajban nem beszélhetünk valódi karakterívről: hogyan építette fel a szerepet?

Ez sosem egyéni munka. A rendezőnek van egy erős elképzelése, az én feladatom az, hogy ezen keretek között építsem fel a szerepemet, hogy az működni tudjon. Sanyi a kinézettől kezdve a hozzáálláson át a beszédig adott javaslatokat, tanácsokat, amivel én abszolút egyet tudtam érteni. Az ő utasításai mentén sikerült felépíteni a karaktert, remélem, közel ahhoz, amit ő gondolt. Olyan ez, mint egy puzzle: minden színész egy-egy darab, de az összképet közösen adják ki. Egyénileg is jónak kell lenni, de együtt is. Egy vígjátéknál pedig kimondottan fontos, hogyan mondunk el egy poént, ez is a szakmánk része. Ettől függetlenül ugyanolyan komolyan kell venni a munkát, mint bármelyik más előadás esetében. Nekem ugyanúgy kell gondolkodnom, mint a karakteremnek. Dr. Rance csak félreért egy szituációt, a többiek pedig különböző okokból (például félnek a hatalmától, hiszen a kormányt képviseli) hagyják, hogy a saját logikus következtetései mentén haladjon előre, ezért alakul ki a káosz.

Ami engem igazán megragadott az előadásban, az a díszlet. Dr. Prentice rendelőjét Fekete Anna díszlettervező egy templombelsőbe helyezte, amiben számtalan csapóajtó és rejtett szekrény helyezkedik el. Jól gondolom, hogy ezzel a „test templomára” kívántak asszociálni?

Ezt inkább Sanyitól és Annától kellene megkérdezni. (nevet) Elképzelhető ez a gondolatmenet is, de az előadásban rengeteg utalás hangzik el Istenre és a hitre, az alkotók hagyták kibomlani azt, ami a darabból is következik.

Guelmino Sándorral korábban is dolgoztak együtt, az előző közös munkájuk, a 10 továbbra is látható a Kamaraszínházban. Ebben szintén egy orvost (a IX. szereplő) alakít, habár ez teljesen különbözik a mostani karakterétől.

Nemcsak ebben, a Francia rúdugrásban is orvost/pszichiátert játszom.

És ha jól emlékszem, az Ádám almáiban is orvos volt.

Valóban! Úgy látszik, hogy most ezek a szerepek találnak meg. Van egy kollégám, aki a nyíregyházi színházban több darabban is állatot játszott, például A dzsungel könyvében Balut, a Szentivánéji álomban az oroszlánt, mondták is neki, hogy a következő évadtól szerződhetne az állatkertbe is. Ilyen ez a szakma: van, hogy harminc évig elkerülnek bizonyos szerepek, aztán meg sorba jönnek az olyanok, amiben van valami közös. De visszatérve a 10-hez: az alapvetően egy teljes más műfaj, más drámaszerkezettel, Sanyi is máshogy rendezte. Míg a Polgárkukkantóban fontos a foglalkozás (pszichiáter végzettségű minisztériumi ellenőr), addig a 10-ben szerintem a IX. szereplőnél inkább az a fontos, hogy egyfajta férfisors ábrázolódjon (házasság, válás, új kapcsolat, új csalódás, stb.). Az ottani karakterem ugyan plasztikai sebész, de Bakonyi Csilla (IV. szereplő – A szerk.) is orvos, inkább ő testesíti meg ezt a hivatásnak az éthoszát, mint én.

Többször szóba került a Francia rúdugrás, amely 2019 novembere óta van műsoron a Kamaraszínpadon, azonban időnként a Nagyszínpadon is játsszák. Mennyiben más egy kistérben már jól bejáratott, bizonyítottan működő darabot átvinni egy jóval nagyobb térbe színészi szempontból?

Nem mondanám, hogy nehézséget okoz, inkább csak oda kell figyelni, tudni kell mit enged meg a kis- és mit a nagyszínpad. Itt az is közrejátszik, hogy akik a nagyszínpados előadásra váltanak jegyet, azok tudják, mire jönnek – vagy mert már látták a darabot, vagy mert egy ismerősük ajánlotta. Nagyon lehet érezni, hogy mikor van bérletes előadás, amikor a nézők úgymond csak azért jönnek, mert az adott produkció benne van a bérletben, és mikor érkeznek maguktól. A Francia rúdugrás egy klasszikus vígjáték, amely remekül van megírva. Rodi (Crespo Rodrigo, az előadás rendezője – A szerk.) nagyon ízlésesen nyúlt hozzá, a kellő komolysággal, de a vígjátéki elemek is működnek. Mondhatom, hogy a nagyszínpadi előadásoknak operettszintű sikere van, szó szerint tombol a közönség.

Az előadást most szeptemberben jelnyelvi tolmács is kísérte. Fontosnak tartja az efféle kezdeményezéseket?

Nálunk 10 éve vannak akadálymentesített előadások, nagy sikerrel. Ez részben köszönhető a jeltolmácsnak, aki hihetetlen munkát végez: nem egyszerűen lefordítja, hanem megtanulja kívülről az előadást, hogy szinkronban tudjon maradni velünk. De nemcsak jelnyelvi tolmáccsal van előadásunk, hanem vakoknak és gyengénlátóknak is: kollégánk, Mihály Csaba, aki egyben a színház művészeti főtitkára is, ilyenkor a nézők fülébe mondja, mi történik a színpadon.

Megtartották a Polgárkukkantó premierjét, melyik előadásokban lesz látható?

Az Amadeus és a Kazimir és Karoline című darabokban fogok még szerepelni, előbbit szintén Guelmino Sanyi rendezi, utóbbit meg Fehér Balázs Benő.